5/25/2015

Mákos-szezámos sós süti

Miminek közeleg a szülinapja. A második. Mivel még nagy babazsúrhoz picurka, családi körben ünnepeljük a kis hercegnőt. Ha nagyobb számú vendéget várunk, szeretek előre dolgozni, hogy mindenből legyen elég, beleférjen egy utolsó gyors takarítás is, és hogy még arra is jusson netalántán időm, hogy csini ruhába vágjam magam, megmossam, beszárítsam a hajam, és ha nagyon ügyes vagyok, még a körmeimet is sikerül kilakkoznom.(mindezt persze az után, hogy a két gyereket szintén puccba vágtam) Ismerős szitu? Szinte biztos!

Ahhoz hogy sikeresen és különösebb idegbaj nélkül végig tudjak haladni a terv megvalósításán, blokkokba szoktam szervezni a feladatokat. A sütés-takarítás rész jöhet előre, a szülinap napján már csak a ruha-smink-haj és várjuk a vendégeket részre fókuszálok. 

Ez a recept, amit most hozok tökéletes az előre készítős ünnepekre: ipari mennyiség lesz belőle, így akárhányan is vagytok, jut belőle mindenkinek, és még ráadásul nagyon de nagyon finom. (Ha visszapörgetitek emlékeitekben azokat a sós mixeket, amiben van a hal, a perec, na meg a kis kerek mákos, na ez pont olyan, mint az utóbbi - garantálom, hogy isteni.)

Mutatom, hogy készül:

  • 400 gr finomliszt
  • 400 gr rétesliszt
  • 1 sütőpor
  • 2 púpos kiskanál só
  • 500 gr margarin
  • 2 tojássárgája
  • 150 gr reszelt sajt
  • 80 gr szemes mák
  • 3 dl tejföl
  • tetejére tojásfehérje, szezámmag

A két féle lisztet keverd össze a sütőporral és a sóval, majd morzsold el a margarinnal. Add hozzá a tojások sárgáját, a reszelt sajtot, a szemes mákot, majd legvégül a tejfölt. Gyúrd szép egynemű tésztává, majd 3-4 adagban nyújts ki lisztezett felületen, a tetejét kend le tojásfehérjével, szórd meg szezámmaggal és süsd 180 C-ra előmelegített sütőben amíg szép aranyabarnára nem sül. Ez nagyjából 20-25 perc/tepsi. A tésztát felhasználás előtt pihentetni nem kell, maximum egy tíz percre szoktam előtte betenni a hűtőbe, hogyha túl lágynak ítélem (egyébként lágy a tészta, ettől ne ijedjetek meg, ettől függetlenül tökéletesen lehet vele dolgozni). Ennyi. Mehet a dobozba, és várja a vendégeket.
Mimi - a szülinapos:)

5/06/2015

Geek style csirkesaláta mentás joghurtos dresszinggel


  • 1 római saláta/jégsaláta
  • 3 paradicsom
  • 2 marék fekete olívabogyó
  • 1,5 kígyóuborka
  • 500 gr csirkemell
Páchoz:
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 kk vegeta
  • 0,5 kk só
  • 3-4 tekerésnyi frissen őrölt bors
  • 1 kk oregánó
  • 1/4 kk fokhagyma granulátum
Mentás joghurtos öntet:
  • 1 nagy doboz sűrű joghurt (375 gr)
  • 4 szál menta megmosva, lecsöpögtetve, apróra vágva
  • 1/2 kk só
  • 1/4 kk fokhagymapor
  • 2-3 tekerésnyi frissen őrölt bors

Az olívaolajból és a fűszerekből keverj pácot, majd jó alaposan forgasd össze a falatnyi darabkákra vágott csirkemellel. Egy kerámia serpenyőben kevés olívaolajon süsd aranybarnára a csirkemell kockákat, majd mosd meg a zöldségeket és kockázd fel őket. Fogj egy szép nagy tálat, az aljára pakold a jégsalátát, arra mehet a paradicsom meg az uborka (utóbbi kettőt lehet picit megsózni), szórd meg az olívabogyóval, és fejezd be a rétegezést a csirkemell kockákkal. Az öntet hozzávalóit csak keverd jól össze, locsold meg vele a salátát és már kész is! Adhatsz hozzá még apróra vágott lilahagymát is, és ha nem spórolsz a kalóriákkal, akár pitába is töltheted

5/03/2015

No guilt diétás csokis muffin



  • 5 tojás
  • 3 ek zsírszegény sűrű joghurt
  • 2 ek édesítő* (nálam 2 ek juharszirup + még folyékony édesítő)
  • 6 ek tejpor
  • 4 ek holland kakaópor (cukrozatlan, természetesen)
  • 6 ek zabliszt
  • 1 zacskó sütőpor
  • vanília kivonat, fahéj ízlés szerint


A tojásokat keverd össze a joghurttal, az édesítővel/juharsziruppal, tejporral, a fahéjjal, kis vanília kivonattal,majd a kakaóval és a sütőporral elkevert zabliszttel. (*Ennél a pontnál én megkóstoltam a tésztát, és nem találtam elég édesnek, úgyhogy löttyentettem hozzá egy kis folyékony édesítőt.)ha már szép csomómentesre keverted a tésztát, adagold papír muffin formákba, és süsd 200 C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig (kb. 25 perc).

P.S: A receptet  Dr. Pierre Dukan La patisserie Dukan könyvéből próbáltam ki. A diétás sütikkel valahogy mindig az a baj, hogy nem pont olyan, nem pont ilyenre számítunk, hát, kicsit más az íze, kicsit ez hiányzik belőle, kicsit az. Na, ez a muffin ez pont úgy jó, ahogy van. Tökéletesen jó ízre, nincs benne se cukor, se búzaliszt, és ráadásul több napig is simán bírja anélkül, hogy kiszáradna. Juj, de fogtok érte szeretni!Jó sütögetést!

Medvehagyma krémleves


  • olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 szép csomó medvehagyma
  • 3 közepes krumpli
  • 1 l zöldségalaplé (mehet 1 l víz + 2 leveskockából is)
  • bors
  • opcionálisan: tejszín, reszelt sajt


Egy kevés olívaolajon pirítsd üvegesre az apróra vágott vöröshagymát. Add hozzá a megmosott, lecsepegtetett és csíkokra vágott medvehagymát, és párold pár percig együtt. Add hozzá a levest, a felkockázott krumplit, és lefedve főzd addig, amíg a krumpli megpuhul. Ekkor ez egészet botmixerrel turmixold krémesre. Ha nem spórolsz a kalóriákkal, akkor ezen a ponton adhatsz hozzá egy kis tejszínt (kb. 1 decinyit), sózd, borsozd ízlés szerint, és tehetsz bele egy kis reszelt (füstölt) sajtot is, de ezek nélkül is tökéletes.