- 200 gr tejszínhab por
- 3 dl víz
- 5 dl natúr joghurt
- porcukor ízlés szerint
- 4 ek holland kakaópor
- 200 gr olvasztott csoki
- 50 gr darabolt csoki
A tejszínhabport verd kemény habbá 3 dl vízzel, majd add hozzá a joghurtot, kakaóport és porcukrot ízlés szerint (én 3 ek-nyit tettem hozzá, de ha édesebben szereted, tehetsz bele többet). Mixerrel jó alaposan dolgozd össze, majd csorgasd bele az olvasztott csokit, még egyszer dolgozd össze az egészet mixerrel, majd forgasd bele a darabolt csokit is, és már mehet is az egész a mélyhűtőbe dermedni. Ezután már csak tálalni kell és élvezni a csupa csoki ízeket:)))
P.S: Carlos megrögzött fagylalt evő. Én nem olyan mértékig, mint ő (ő még télen is képes fagyit enni), de azért nekem is nagyon jól esik egy kis hűsítő desszert ebben a hatalmas nagy melegben.Így az ő kedvéért - na és egy picit a magaméért is - fagylalt gyártásba kezdtem. Az az igazság, hogy falra tudok mászni az olyan receptektől, amibe nyers tojás kell, ami azért elég gyakori a tej alapú fagyiknál (mint pl. a csokifagyi). Egyébként sem szeretem a nyers tojást az ételekben, ekkora hőségben meg pláne, így én inkább egy nem tojásos változattal álltam elő. Már nincs belőle egy nyalatnyi sem:)))
..nem teljesen a témához kapcsolódik.. DE a "tojáspara"..a szívemből szól...:-) !Pedig soha nem volt rossz élményem még!Amúgy meg, IMÁDOM a blogodat :-)!!!Era
VálaszTörlésHú, ez brutál csokisnak néz ki, lehet hogy kipróbálom. Ha szabad megjegyeznem, én is idegenkedem a nyers tojástól, pl. tiramisuba nem vagyok hajlandó használni. De a fagyiba nem nyersen kerül bele, én eddig mindig főzött alapot készítettem. És ha megfőzöd, elvileg már nem lehet vele gond, nem?
VálaszTörlésMiért lila?
VálaszTörlésVagy már megint én nézem félre.
Amúgy elhiszem,hogy jó,amiben csoki van az csak jó lehet:-)
Nagyon guszta, jó kis recept tojás nélkül. Mindenki fagyit gyárt, még a végén én is kedvet kapok hozzá, ilyen recept mellett.
VálaszTörlésMarko hogy viseli ezt a nagy meleget? Esetleg egy pancsikolós képet kérhetek a rajongói nevében is.:)
Csoki fagyi nem a kedvenc, de a kép csodás róla
VálaszTörlésHú, ez brutál csokisnak néz ki! Ha szabad megjegyeznem, én se használok tojást semmi nyers ételhez, sütihez (pl. tiramisu). De a fagyiban főzve van a tojássárgája, tehát elvileg nem lehet vele semmi gond, nem?
VálaszTörlésIgen, elméletileg ha már a tojássárgája főzve van, akkor nincs baj vele, de sok receptben a nyers felvert tojásfehérjét is hozzákeverik, azzal pedig én nem vagyok kibékülve.
VálaszTörlésEra, zene füleimnek, ami írsz!Köszi!!!Gyere hozzám máskor is!Puszi!
Bianka, csokifagyi férjemnek kedvenc, nekem inkább a vanília,karamell, gyümölcsös fagyik játszanak, de amúgy nem vagyok egy nagy fagyis.
Gizikém, kívánságod számomra parancs:)))Hamarosan érkezik pancsikolós kép Marko babáról a Te kedvedért:)Puszillak sokszor!
Belly, drága, nálam nem lila:)))Lehet, hogy a színek máshogy vannak beállítva a gépeden:)