3/26/2010

Mi adtuk a világnak a démokrasziát, most még a gorog jogurt receptje is kéne???

Naná, hogy kéne!Nem is kérdés. És nem, ebben nincsenek keksz darabok:)Két teljesen hétköznapi, minden háztartásban megtalálható hozzávalóból 1 nap alatt készítheted el a krémesen lágy görög joghurtot. Nézzük, hogyan!


  • 1 l tej (nem zsírszegény)
  • 3 ek natúr joghurt (élőflórás)
  • 1 szűrő
  • konyharuha
  • 1 textil pelenka
A tejet forrald fel, majd öntsd egy üvegtálba, vagy hőálló tálba, a lényeg, hogy ne fém legyen. Hagyd kézmelegre hűlni, és ekkor add hozzá a 3 ek joghurtot, majd keverd el. Az edényt takard le egy konyharuhával, hogy beindulhasson a fermentálódási folyamat, és hagyd úgy egy éjszakán át (nem kell hűtőbe tenni, fontos a meleg!). Másnap reggel fogj egy szűrőt, béleld ki a textilpelenkával, majd a szűrőt helyezd rá egy tálra, abba fog csöpögni a lé, amit a joghurt enged majd magából. Most már csak annyi maradt hátra, hogy az üveg edényből a cuccot átöntöd a szűrőre, és úgy, ahogy van, beteszed a hűtőbe pár órára, hogy a savó kicsöpögjön belőle. A görög joghurtot friss gyümölccsel tálald, szórd meg darabolt dióval, mandulával, pisztáciával vagy mogyoróval, és végül csorgass rá mézet. De természetesen felhasználhatod akár tzatziki készítéséhez, vagy más salátákhoz, szószokhoz is.
P.S: A tej hőmérsékletét legkönnyebben úgy tudod leellenőrizni, hogy amikor kívülről az edény falán tudod tartani a kezed olyan 15 másodpercig, akkor már jó, és nyugodtan belekeverheted a joghurtot. Egyébként a joghurt sűrűségét Te határozod meg, azáltal, hogy meddig hagyod a hűtőben csöpögni. Minél tovább áll, annál sűrűbb lesz.Remélem, szeretni fogjátok:)És itt van kedvcsinálóként egy kis napsütés, és finom görög ételek!(Hangszórót kapcsoljatok hozzá, úgy lesz meg a feeling:)))


12 megjegyzés:

  1. De utálom azt a reklámot :(
    De a kép nagyon ott van

    VálaszTörlés
  2. Hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm, kéne!!! Így, ahogy a képen van, jöhetne is :-)

    VálaszTörlés
  3. Ez elég jól néz ki és egyszerűnek is hangzik.
    Milyen tejből készíted? házi, vagy a bolti is jó hozzá?
    köszi.

    VálaszTörlés
  4. Hát ez isteni volt, csodás képek, nagyon szép dal.Tisztára nyaralós hangulatba estem.Klassz volt. Mellesleg köszi a joghurt receptet is, biztosan megcsinálom.Jön a meleg nyár /reményeim szerint nemsokára/ jók lesznek az ilyen hűsítő finomságok sósan is, édesen is.Ezentúl többször benézek a blogodra.

    VálaszTörlés
  5. Kispite, én boltiból készítettem, az a lényeg, hogy ne legyen zsírszegény a tej:)

    VálaszTörlés
  6. Anikó, nagyon örülök, hogy benéztél hozzám, annak meg pláne, hogy jössz máskor is:)Mostmár úgy tűnik, megadta magát a tél, és itt a szép idő, hozok még görög recepteket és zenéket is:)Puszi!

    VálaszTörlés
  7. Bianka, hát igen, az a reklám...nekem sem a kedvencem de nem hagyhattam ki:)))Adta magát!

    VálaszTörlés
  8. Chef Viki, küldöm fénypostával:)

    VálaszTörlés
  9. Belly, drága, örülök, hogy tetszett!

    VálaszTörlés
  10. Finom!
    Nyáron megcsinálni és így lesz a kerti pancsoló mellett Görögország feeling :), kell még hozzá egy kék-fehér törölköző :)

    VálaszTörlés
  11. Garffyika, mennyire igazad van!Látom, hamarosan hozzá fogok járulni a pancsolós home made Görögország feelinghez egy jó kis frappé recepttel:)))Csak hogy a törölköző effektet még tökéletesebbé tegyük:)))

    VálaszTörlés