8/11/2012

Beszerző körút

Na ezt figyeljétek!Beszabadultam a szegedi cukrász diszkontba, és vettem egy pár dolgot, és mivel már a fejemben megszülettt Marko szülinapi tortája, elmentem megvásárolni hozzá a kellékeket. Vettem fekete, ehető filcet, akkor marcipánformázó szettet, csillagkiszúrót, fondan símítót na és persze étkezési glicerint. Ez utóbbit kissé körülményes volt beszereznem. Mivel első körben a cukrászdiszkontban már kifoyott a készlet, így úgy gondoltam, besétálok az első utamba eső gyógyszertárba, aztán veszek ott, vagy legalábbis teszek rá egy kísérletet. Mondom, "Kérek glicerint". Nő néz rám bambán, méreget, tán azt hitte, hogy bombát akarok gyártani, mire megkérdezte, minek kell az nekem. Mondom, fondant készíteni. "Fondant? Az meg mi?" Mondom, "Hát, tudja, amit a tortákra szoktak tenni". Erre azt mondja "Nem jó bele helyette az étolaj?". Na, ennél a pontnál feladtam, és megrendeltem a cukrászdiszkontban, ami szerencsére meg is érkezett időben.

Ennél a gyógyszertári sztorinál már csak a másik, szintén gyógyszertári sztori volt a súlyosabb, amikor egy magyarul nem beszélő barátnőm itt volt Szegeden, és elújságolta, hogy lehet, hogy babát vár, de még nem tudja biztosan. Hát, mondtam neki, sebaj, beugrok a gyógszertárba, és veszek neki egy tesztet. Akkor vártam Markot, lehettem vagy a nyolcadik hónapban. Mondom a nőnek "Szeretnék egy terhesség tesztet". Nő bámul, gúvadnak a szemei. Nekem le se esett, hogy minek  méreget annyira. Megkérdezi "Milyen terhességi tesztet?" Hát mondom, olyat, ami már a legkorábbi terhességet is kimutatja:)))Erre már hárman gyűltek a pult mögött össze, mire rájöttem, hogy elég félreérthető a helyzet. Mondom, "Nem azt nem tudom eldönteni, hogy terhes vagyok-e, vagy csak felfújódtam, hanem a barátnőmnek venném a tesztet". Hát, elég mókás volt, a komplett személyzetnek és a vásárlóknak is szereztem pár vidám percet:)))

Na, jól elkanyarodtam a témától!Cukrászdiszonról annyit, hogy van egy csomó jó cucc, van, amit nagyon érdemes ott megvenni (fűszerek, aromák, arany-ezüst torta alátétek, a legkülönfélébb muffin kosárkák, és csomó egyéb dizájnos cucc), viszont van olyan is, amiért pofátlanul sokat elkérnek (pl. betűkiszúró szett kb. 6000-ért - szerintem annyit nem ér, én ezt alternatív módon oldottam meg, majd vonakozó posztnál elmesélem, hogy hogy). Van nagy kiszerelésben gyümölcscukor, kilósban mazsola, kandírozott cseresznye, citrom-és narancshéj, úgyhogy már eldöntöttem, hogy a karácsonyi sütögetést ottani alapanyagokkal fogom megejteni.

A lényeg a lényeg, hogy készülök a tortával, és úgy remélem, nagyon szép lesz!Fondant még nem készítettem soha, remélem, nem mondok csődöt vele!Szorítsatok, hogy jól sikerüljön, és tetsszen Markonak!

2 megjegyzés:

Anikó írta...

Hát én nagyon szurkolok, de biztos, hogy jól fog sikerülni, az eddigi sütijeid is mind jók és szépek lettek:-)))))

Eva írta...

Anikó, köszi!!!Hamarosan beszámolok a fejleményekről!Puszi addig is!