5/31/2010

Keresztelő

Drágáim, biztosan észrevettétek, hogy az utóbbi időben picit megritkultak a bejegyzéseim. Ez nem annak tudható be, hogy elillant az inspiráció, vagy már nem szeretném folytatni a blog írást, egyszerűen Carlos diétába fogott, és megkért, hogy támogassam őt ebben a projektben, és én, mint ahogy az egy feleségtől el is várható, igyekszem csak olyan dolgokat készteni, amit fogyaszthat. Ez nagyjából annyit takar, hogy minden nap grillezett húst készítek minden nemű zsiradék nélkül, és hozzá párolt vagy friss zöldségek készülnek köretként. Az ilyen fajta étel is tud nagyon finom lenni, de mivel nem igényel különösebb főzőtudományt, nem is teszem őket közzé. A lisztet, cukrot tartalmazó kaják pedig tiltólistásak, így most sütit sem készítek. Remélhetőleg hamar befejeződik a diéta, és akkor ismét hozok Nektek finom recepteket.

Viszont beszámolnivalóm van: képzeljétek, a hétvégén megkereszteltük Marko babát!Ráadásul az én kívánságomra ugyanott, ahol az Apukáját is keresztelték. Utána a Hotel Galerijában folytattuk az ünneplést, és azt kell, hogy mondjam, hogy felülmúlták minden várakozásunkat. A svédasztalos felhozatalnak kb. az 5%-át tudtuk megkóstolni, annyi féle étellel készültek! Mindannyian tudjuk, hogy a szerbek, horvátok, görögök stb. milyen kiváló vendéglátók, és itt ugye nem is kezdődhet az étkezés egy jó kis "meze" nélkül. Az előételek között volt sajttál, legalább 15 fajta sajttal, paradicsomszószos, olívás tésztasaláta,orosz és francia saláta, az elmaradhatatlan Njeguška pršuta, ami sós tengeri levegőn szárított, hajszálvékonyra szelt, isteni finom, sötétbordó sonka, és még paradicsom-, uborka-, káposzta, görög- és šopska saláta, na és ugye a sült paprika. Az előételek között volt még fésűkagylóban tálalt polipsaláta, osztiga és kaviár is. (Carlos bevállalós volt, és benyomott egy citrommal jól meglocsolt osztrigát, én már nem voltam ennyire bátor:))Volt ezen kívül 4 féle leves, a főételek között volt az elmaradhatatlan rostélyos, de volt minden féle sült hús, rántott sajt, rántott-töltött húsok, lazac, minden féle tengeri hal és rák, újkrumpli, tintahal tintájával készített rizottó, patlizsános-gombás-paradicsomos, sajtos "torony", 101 féle szósz és mártás. A desszertek is isteni finomak voltak: volt tiramisu, epres kocka, somlói, mogyorós süti, diós süti, gyümölcstál, és ami külön jó volt, hogy volt külön tálalva tejszínhab és szeletelt eper is, így mindenki még a saját ízlésének megfelelően tovább "turbózhatta" az ízeket.És mindezt a teljesség igénye nélkül soroltam fel, mert annyi mindent megjegyezni sem lehetett, amennyi kaja ott volt! Minden esetre ha egy vasárnap Szabadkán jártok, ezt ne hagyjátok ki:)És végül hoztam Nektek egy pár fotót is:
Sajttál
Njeguška pršuta & saláták
Osztriga és kaviár jéghattyúban tálalva
És végül az ünnepelt a büszke Nagytatájával:))))

9 megjegyzés:

Kata írta...

Évi, szeretettel gratulálok a keresztelő alkalmából, Isten éltesse ezt a már nagyfiúnak titulálható fiatalembert!
A diétához sok sikert kívánok, szerintem kivárjuk a recepteket!

Bianka írta...

Hű a mindenit micsoda menüsor, azért remélem néha írsz :)

Nyuci írta...

Hú, Éva, ez igen! Olyan éhes lettem, pedig nemrég ebédeltem...Nagyon édes a trónörökös :) Olyan komoly! Gratulálok! És sok sikert és kitartást a férjednek - én is le vagyok állítva a sütésről, de azért a hétvégi mérleg nem ezt mutatja:(

Ági, aki főz írta...

Gratulálok a babának! Nekünk is itt volt a keresztelő utáni lakoma és nekünk is nagyon tetszett, úgy látom azóta még bővítették a kínálatot.

mariam írta...

Ez aztán a kínálat, irigylésre méltó!
Ezek után nem is meglepő, hogy Carlos diétára adta a fejét!:-)

Chef Viki írta...

Gratulálok a gyönyörűséges Nagyfiúhoz :-))

Mennyire komolyan néz a hatalmas szemeivel :-)

Gizi írta...

Szia Éva!
De jó hogy megint itt vagy, már hiányoztál nagyon.

Marko tündéri!!! Gyönyörű szép kisfiú, és micsoda szemei vannak....

Csodálatos lehetett a keresztelő, és ez a rengeteg finomság, hát nem éheztetek.:))

Férjednek kitartást, és minél előbbi sikert.(akkor te is süthetsz megint kedvedre, na meg a mi kedvünkre is)

Eva írta...

Drágáim, köszönöm mindannyiótoknak a szép szavakat, nagyon aranyosak vagytok! Ígérem, hogy Marko babáról hamarosan teszek fel mosolygós képeket is, mert ő tényleg csupa mosoly baba, csak a keresztelő miatt kimaradt a délelőtti és a délutáni alvás is, így már enyhén szólva is alig tudta nyitva tartani a szemeit:).Férjem köszöni a bíztatást, eddig 5 kg - az eredmény:)))Gyúr a strandszezonra:)))

Eva írta...

Ági drágám, akkor szerintem ha belefér az időtökbe, frissítsétek fel a keresztelős emlékeket, mert tényleg iszonyat gazdag a kínálat. A post béli felsorolásból kimaradt még egy csomó dolog: pl. rántott banán (? nem kóstoltam), rája, mákos-narancsos és vaníliás-meggyes palacsinta, csak így utólag jut még egy csomó minden az eszembe. A Galeriját én nagyon szeretem, a megnyitását követően 2 nappal voltam ott először üzleti ebéden(a vendégkönyvben azt hiszem az enyém az első vagy a második bejegyzés, annyira friss volt még), és annyira pozitívak voltak az élmények, hogy mindenképpen itt szerettem volna a keresztelő utáni ebédet. De ezek szerint hasonló nagyon az ízlésünk:)))Puszi!!!