3/22/2009

Mit is olvastam 2008-ban?

Trinity gurította felém a kérdést, le se merem írni, hogy mikor, és hogy milyen rég óta lóg a levegőben ez a post. Nem szerettem volna elkapkodni a választ, de mivel már hetek óta nincs szabad másfél órám, ezért most ha röviden is, de úgy döntöttem, megírom, hogy mit is olvastam 2008-ban.

1. Gabriel Garcia Marquez az egyik nagy kedvencem, a Száz év magány után a Szerelem a kolera idején jutott 2008-ban sorra. Ez is csodaszép regény, tipikus marquezi képvilággal, szívbemarkoló emberi sorsokkal, és egy életere szóló szerelem történetével.

"Az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga, vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek..."

2. Bret Easton Ellis: Amerikai pszicho. Ez is a 2008-as listámon szereplő könyvek egyike volt. Nagyon piszkálta a fantáziámat, és minden áron el akartam olvasni. Menet közben pedig többször abba akartam hagyni az olvasását, de végül vigigrágtam magam rajta. Nem mindig volt gyomrom ahhoz a sok brutális gonoszsághoz, a mindennemű erkölcsi norma sárbatiprásához, és ami mindennél rosszabb volt, az a teljes nihilizmus, a csillogó felszín mögött rejlő teljes üresség, ami átsüt a regény egésze alatt. Hát, elolvastam. Nem lett a kedvencem. Azért szeretem, ha egy könyv értelme nem a teljes értelmetlenség.

3. Tracey Chavalier: Leány gyöngy fülbevalóval. Igazi női regény. Alapjául egy gyöngyfülbevalót viselő, női alakot ábrázoló festmény szolgál, ami köré szövődik egy szerelmi történet a festő, és a házába szegődött, alacsonyabb társadalmi rangból származó cselédlány között. Szerelmi történet, csupa várakozással, feszültséggel teli, ami végül nem találja a beteljesedés útját. A könyv után megnéztem a filmet is (a fordított sorrendet senkinek sem ajánlom), ami ha a történés és az érzelmek egészét nem is, de a könyv hangulatát mindenképpen maximálisan vissza tudta adni.

4. Irving Stone: Van Gogh élete. Bevallom, az életrajzi könyveket imádom! És a legviccesebb, hogy antikváriumokban szoktam őket vásárolni nevetséges párszáz forintos áron. Az impresszionista korszak amúgy is nagy kedvencem, igaz, Gogen festményeit jobban szeretem Van Goghéinál, de az egyik indíték, amiért a könyvet elolvastam, az az volt, hogy kiderítsem, hogy hogy is volt az Gogennel és Van Gogh-gal... Még mindig az az érzésem, hogy nem ástak le a téma mélyére... De ettől föüggetlenül nagyon élevzetes, fordulatos regény, örülök, hogy elolvastam. (Ezzel szemben a Modiglianiról szóló életrajzi regény pl. nekem annyira nem tetszett, mert nagyon vontatott volt, és nem sok minden derült ki belőle - sajnos, pedig Modigliani művészetét is nagyon szeretem).

5. Umberto Eco: The Name of the Rose ( A rózsa neve). Izgalmas, csupa fordulat, középkor, rejtélyek, bűntények, bizarr módon legyilkolt szerzetesek az egyik oldalon - szavak, szimbólumok, szemiotika a másikon - és egy rejtély megoldása. Szerintem nagyon jó!Tud valamit az öreg! És ráadásul ez az első könyve!

Nos, tőlem most röviden ennyit, továbbgurítom a kérdést mindenkihez, akinél még nem járt!

1 megjegyzés:

trinity írta...

Éva, köszi a választ!!!
Jókat olvastál, a festők életrajzával pedig kifejezetten megleptél és kedvet kaptam tőled!!Rég olvastam hasonlót....
Ezt is köszi!!