A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előétel. Összes bejegyzés megjelenítése

3/29/2021

Ajváros kocka

Nem is gondolnátok, mennyi mindent lehet ajvárral készíteni😀. Persze a pljeskavica meg a csevap mellé egyértelmű, de millió egy más módon is fel tudjátok használni. Nálam most egy nagyon finom ajváros kocka készült, mutatom hogyan:

  • 5 tojás
  • 200 gr tejföl
  • 100 gr ajvár
  • 9 ek finomliszt
  • 1 sütőpor
  • 1/2 kk só

Krém:

  • 1/2 fej vöröshagyma apróra vágva
  • 100 gr ajvár
  • 200 gr tejföl
  • 150 gr reszelt sajt
  • bors

Tetejére:

  • reszelt sajt
  • szeletelt csemegeuborka
A tojások fehérjét verd kemény habbá egy kis sóval, majd a sárgáját keverd össze a tejföllel és az ajvárral. Add hozzá a lisztet és a sütőport, majd a tojásfehérje habot.Sütőpapírral béleld ki a sütő nagy tepsijét, és arra oszd el egyenletesen a tésztát, majd süsd kb. 0,5 órát 180 C-ra előmelegített sütőben. Hagyd teljesen kihűlni, addig keverd össze a krém hozzávalóit. A tésztát vágd középen két egyenlő részre, majd az első lapot kend be a krém felével, tedd rá a második fél tésztát, és kend be a tetejét is és az oldalát is a krémmel. Hagyd pár órát hűtőben, hogy a tészta megpuhuljon a krémtől.Szórd meg tálalás előtt reszelt sajttal és díszítsd kedvedre vékonyra szelt uborkával/olívával, apróra vágott petrezselyemmel, amivel szeretitek.



11/16/2009

Montenegroi ajváros tekercs


Tészta:
  • 5 tojás
  • 2 dl tejföl
  • 200 gr ajvár
  • 9 ek liszt
  • 1 sütőpor
Töltelék:
  • 2 dl tejföl
  • 200 gr ajvár
  • 150 gr trapista
  • 1/2 fej vöröshagyma (elhagyható)
A tojásokat válaszd szét, a fehérjét verd kemény habbá, a sárgáját pedig keverd össze a tejföllel, ajvárral, pici sóval, és a sütőporos liszttel. Forgasd bele a tojásfehérje habot is, majd öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe, és süsd 200C-on, amíg szép aranybarna nem lesz. Amikor kész, nedves konyharuha segítségével tekerd fel. A töltelékhez a trapistát reszeld le, add hozzá az ajvárt és a tejfölt (esetleg az apróra vágott hagymát-én kihagytam), picit sózd meg, és jól keverd össze. A töltelék 3/4-ével kend meg tekercset, tekerd vissza, és a maradék töltelékkel kend meg a tetejét.

P.S: Amikor a tekercset megtöltötted, érdemes egy bő 1,5 órára a hűtőbe tenni, hogy szépen szeletelhető legyen. Díszítheted kedved szerint, én most félbevágott olívát tettem rá:) (Dobra hrana, Jul2009)

8/31/2009

Olívás kockák rozslisztből


  • 4 tojás
  • 3 kávéscsésze tej
  • 3 kávéscsésze olaj
  • 4 kávéscsésze teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 2 kávéscsésze síma búzaliszt
  • 1 sütőpor
  • 1 csomag túró (250 gr)
  • fekete olívabogyó
Keverd össze a tojásokat a tejjel és az olajjal, add hozzá a két fajta lisztet és a sütőport, majd morzsold bele a túrót, és add hozzá a felszetelt olívát. Adj hozzá sót ízlés szerint, majd süsd 200 C-on tűpróbáig vajazott-lisztezett, közepes méretű tepsiben. Kockákra vágva tálald.

P.S: Eredeti recept Gaga blogján, én kicsit variáltam rajta. A tetejét megszórtam napraforgó- és tökmaggal, nagyon finom lett!

7/15/2009

Túrós sós kenyér


  • 5 tojás
  • 200 gr túró
  • 150 gr sonka
  • 2 dl tejföl
  • 6 csemegeuborka
  • 350 gr liszt
  • 1 sütőpor
  • 1 dl olaj
  • origano
  • vegeta
  • bors
A sonkát és a csemegeuborkát kockázd fel. Egy tálban keverd össze a tojásokat, tejfölt, túrót, sütőporral elkevert lisztet és az olajat, majd keverd homogén masszőává. Add hozzá a felkockázott sonkát és csemegeuborkát, add hozzá az origanot és a többi fűszert, és jól keverd át ismét. Vajazott-lisztezett kenyérformában süsd 200 C-on amíg szép aránybarnára nem sül.

P.S: Mindig szilikonos formában szoktam sütni, mert nincs vele macera, nem kell vajazni-lisztezni, és gond nélkül kijön belőle a cucc. Pasiknak sör mellé, szeretik nagyon:)

5/15/2009

Sonkás paprikás muffinok



  • 4 tojás
  • 2 dl joghurt
  • 2 dl olaj
  • 150 gr túró
  • 200 gr kukoricadara
  • 200 gr liszt
  • 1 sütőpor
  • fűszerkeverék (én petrezselymet tettem)
  • 4-5 ecetes paprika felkockázva
  • 150 gr sonka felkockázva
A hozzávalókat a leírt sorrendben keverd össze, majd az így elkészített tésztát adagold a papírral bélelt muffinformákba, és süsd 200 C-on, amíg szép aranybarnára nem sülnek.

P.S: Süthető tégalalap alakú tepsiben is, ha kész, a sós pitét kockákra kell vágni és már tálalható is:)

4/24/2009

Carska pita 2




  • 1 pohár joghurt
  • 1 pohár olaj
  • 4 tojás
  • 2 pohár liszt
  • 1 sütőpor
  • 1 kk só
  • 150 gr túró
  • 150 gr sonka felkockázva
  • 4-5 ecetespaprika felkockázva
  • origano / petrezselyem
  • szezámmag
Keverd össze a joghurtot, olajat, tojásokat, a sütőporos lisztet, sót, add hozzá a sonkát, ecetes paprikát,és az áttört túrót, keverj hozzá origanot vagy petrezselymet. A tetejét szórd meg szezámmaggal. Sütőpapírral bélelt tepsiben sütöd 200C-on, amíg szép aranybarna nem lesz.
P.S: Ezt mi nagyon szeretjük!!!Milliószor csináltam már, és még milliószor fogom! Magunknak is, úgy szimplán vacsorára, és ha vendégeink vannak, akkor is!5 perces kategória:)

4/13/2009

Húsvéti sós kosárkák



Kosárkák:
  • 0,5 kg liszt
  • 1 ek Gustin (étkezési keményítő)
  • 1/8 l tej
  • 250 gr margarin
  • 1 kk só
  • 3-4 tojássárgája
Töltelékek:

1/Túrós-ajváros:
  • 250 gr túró
  • 3 ek ajvár
  • 2 ek tejföl
2/Tonhalas-uborkás
  • 2 konzerv tonhal (2x180 gr)
  • 1 ek mustár
  • 3 kk tejföl
  • 1 nagyobb csemegeuborka felkockázva
  • friss citromlé
A tészta hozzávalóit gyúrd össze, csomagold fóliába, és tedd a frizsiderbe 1 órára. Ezután nyújtsd ki pár mm szélesre, és pogácsaszaggatóval szaggass belőle köröket. Ezeket a köröket tedd vajazott kosárformákba, és süsd 12 percig 200 C-on. Hagyd a formákban őket 2-3 percig, utána gond nélkül kiemelhetőek. A töltelék hozzávalóit összekevered, és megtöltöd vele a kosárkákat.

P.S:A kosárkák tészta receptje innen származik. Ebből a mennyiségből nekem kb. 50 kis kosárka készült el. Most két fajta töltelékkel készítettem őket: volt túrós-ajváros, amit olívakarikákkal és zöldfűszerekkel díszítettem, a tonhalas-uborásat pedig piros paprikával és petrezselyemlevéllel. A kosárformákat folyékony Ramaval szoktam szilikonos ecsettel kikenni, így ez másodpercek alatt megvan. A töltelék variációk száma végtelen, bátran lehet kísérletezni!

3/28/2009

Májpástétomos pogácsák



  • 300 gr liszt
  • 150 gr vaj
  • 200 gr túró
  • 150 gr májpástétom
  • 1 tojás
  • szezámmag
  • bors
Keverd össze a lisztet, vajat, túrót és a pástétomot, add hozzá a sót és a borsot, és tedd 2 órára a hűtőbe. A tésztát nyújtsd ki,(ne legyen vékony!) szaggass belőle formákat, kend meg a pogácsák tetejét tojással, szórd meg szezámmaggal, és süsd 25 percig 200C-ra előmelegített sütőben.
P.S: Gyors vendégváró falatkák, főleg ha pasi társaság jön, sör mellé:)Én olyan 1,5 kk sót tettem bele, annyi szerintem mindenképp kell, hogy ne legyen sótlan.

1/24/2009

Tonhalas csiga



  • 1 csomag leveles tészta
  • 2 tonhal konzerv
  • 2 ek tejföl
  • 1 ek mustár
  • 3 nagyobb csemegeuborka
  • fűszerek ízlés szerint
  • szezámmag
A levelestésztát hagyd felengedni, majd nyújtsd téglalap alakúra. A tonhal konzervet jól csöpögtesd le, törd össze villával, add hozzá az apróra kockázott csemegeuborkát, a tejfölt, és a mustárt, majd fűszerezd ízlés szerint, és jól forgasd át. A masszát kend a leveles tésztára, úgy, hogy az egyik részén hagyj kb.5 cm-t szabadon. Tekerd fel, és szeleteld 2 cm-es csigákra. A tetejét szórd meg szezámmaggal.Sütőpapírral bélelt tepsiben süsd 220 C-on, amíg szép piros nem lesz.

P.S: Jó nagy kihagyás után jelentkezem, sajnos engem is elkapott a megfázás, így a konyha közelébe se mentem több, mint egy hétig:(. Utána következett egy kis ausztriai képzés:), de mostmár itthon vagyok, és főzök is!Carlos valami tonhalasat szeretett volna enni, így ez készült tegnap vacsorára! Gyorsan megvan, hidegen és melegen is isteni!

12/28/2008

Ajváros tekercs



Tészta:
  • 4 tojás
  • 4 ek liszt
  • 1 sütőpor
  • 2 dl joghurt
  • 4 ek ajvár
  • 1,5 kk só
Töltelék:
  • 200 gr krémsajt
  • 150 gr sonka
  • 1 főtt sárgarépa
  • 2 nagyobb csemegeuborka
A tészta hozzávalóit a leírt sorrendeben összekevered, és sütőpapírral bélelet tepsibe öntöd, és 200 C-ra előmelegített sütőben megsütöd. Amikor kész, nedves konyharuhára borítod, leveszed róla a sütőpapírt, és a konyharuha segítségével feltekered. Hagyod hűlni, közben összekevered a krémsajtot a felkockázott répával, sonkával és csemegeuborkával. Széttekered a tésztát, rákened a tölteléket egyenletes vasatgságban úgy, hogy az egyik felén hagyj üresen kb. 2-3 cm-nyi helyet, így nem fog kifolyni a töltelék. Tekerd fel az egészet, csomagold vissza az alufóliába, és tedd 1-2 órára a hűtőbe, és vékony szeletekre vágva tálald.
P.S: Mint ahogy ígértem, gyarapítom a sós tekercsek listáját:)Most ajváros tekerccsel készültem, ami az mellett, hogy dekoratív, finom is, és ráadásul nagyon könnyű elkészíteni:)

12/06/2008

Gyors spenótos pite




  • 1 adag leveles tészta
  • 300 gr mirelit spenót
  • 300 gr túró
  • 4 tojás
  • 2 dl tejföl
  • bors
  • pici vaj
A leveles tésztát engedd fel. A töltelékhez a tojásokhoz add hozzá a tejfölt, keverd össze villával, egy másik tálban pedig keverd össze a túrót és a spenótot, sózd, borsozd ízlés szerint. Öntsd össze a 2 masszát, még egyszer keverd át az egészet, hogy jól összeálljon. A leveles tésztát nyújtsd ki, és tedd kivajazott quiche formába, legyen neki kb. 2 cm-es pereme is. A tölteléket beleöntöd, és mehet az egész a 200 C-ra előmelegített sütőbe, amíg szép aranybarnára nem sül, és a töltelék szilárddá nem válik. Ennyi az egész.
P.S: Hát, gondolom, le sem tagahatnám, hogy szeretjük a spenótot. Főleg, ha túróval van kombinálva. Az egészet kb. 10 perc alatt össze lehet dobni. Ugyanezt kisebb "kiszerelésben" is el lehet készíteni muffin formában, ha így készíted, akkor a leveles tésztát először hengerré kell formázni, majd a hengert felszeleteled, és a szeleteket igazítod bele a muffin formába, és azután teszed bele a tölteléket.

12/01/2008

Túrós pogácsa




  • 300 gr túró
  • 2 tojás
  • 300 gr liszt
  • 1 sütőpor
  • 100 gr margarin
Tetejére:
  • 1 tojás
  • szezámmag
  • mák
A túrót áttöröd, majd összekevered a tojásokkal, hozzáadod a sütőporral elkevert lisztet és a margarint, majd összegyúrod. A tésztát kinyújtod lisztezett felületen, pogácsákat szaggatsz belőle, és sütőpapírral bélelt tepsibe teszed. A pogácsák tetejét megkened a felvert tojással, megszórod sóval, szezámmaggal vagy mákkal, majd 200C-ra előmelegített sütőben sütöd, amíg szép aranybarna nem lesz.
P.S: Nagyon finomak, és másnap is puhák maradnak. Annyi a trükk, hogy a tésztát ne nyújtsd vékonyra, hagyd legalább 1 ujjnyi vastagra, és úgy szaggasd:)A tésztába kb 2 kk só kell, hogy ne legyen sótlan.

11/27/2008

Diós sós tekercs


Tészta:
  • 6 tojás
  • 1 dl tej
  • 6 ek darált dió
  • 1 ek liszt
  • 1 sütőpor
Töltelék:
  • tejföl
  • 400 gr túró
  • 150 gr gépsonka
  • 8 csemegeuborka
  • 1 piros olajos paprika
A tojások sárgáját összekevered a tejjel, a darált dióval, a sütőporral elkevert liszttel és a sóval. A fehérjét kemény habbá vered, és hozzáforgatod az előző masszához. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöd, és 200 C-ra előmelegített sütőben sütöd, amíg szép barnára nem sül. Egy konyharuhát benedvesítesz, ráborítod a tésztát, leveszed róla a sütőpapírt, és a konyharuha segítségével szorosan feltekered, hagyod hűlni. Most jön a töltelék. Felkockázod apróra a sonkát, a csemegeuborkát és a paprikát, hozzáadod a túrót, adsz hozzá egy pici sót, és jól elkevered. A tekercset "kibontod", vékonyan megkened a tejföllel, és egyenletesen elosztod rajta a tölteléket, úgy, hogy az egyik végén legyen 2-3 cm-nyi hely üresen hagyva. Az ezzel ellentétes oldalról feltekered az egészet, fóliába csomagolod, és mehet a hűtőbe. Ezután már csak szeletelni kell, és enni:)
P.S: Forrás:Dobra hrana, broj 13, 2008 novembar. Elég gyorsan elkészült, és isteni finom lett!:)A tölteléket persze lehet variálni, és a tejfölbe aki szereti, tehet egy kis majonézt is. Kívülről be lehet vonni krémsajttal, és díszíteni petrezselyemlevéllel, szeletelt zöldségekkel stb., de anélkül is nagyon szép:)

11/25/2008

Töltött zsemle



  • 8 zsemle
  • 150 gr sonka felkockázva
  • 250 gr szeletelt gomba
  • 100 gr reszelt trapista sajt
  • 5 csemegeuborka
  • 0,5 köteg petrezselyem
  • 50 gr margarin
  • 2 dl tejföl
  • 2 tojás
  • fűszerkeverék
A zsemléknek vágd le a tetejét, és kanállal vájd ki a belsejüket. Közben pici margarinon párold puhára a gombát, add hozzá a felkockázott sonkát, majd levéve a tűzről keverd hozzá az apróra vágott petrezselymet.Add hozzá a reszelt sajtot és a felkockázott csemegeuborkát is, és forgasd össze a masszát.Sózd, fűszerezd. Egy tepsit bélelj ki sütőpapírral, majd helyezd rá a zsemléket. Belülről kend meg őket a maradék margarinnal, majd töltsd meg őket a gombás-sonkás-sajtos töltelékkel. Keverd el a tojásokat a tejföllel, és öntsd tele a zsemléket ezzel a masszával, majd mehet az egész a 150 C-ra előmelegített sütőbe, amíg a aranybarnára nem pirul.


P.S: Ez azért nagyon finom, mert kívülről a zsemle ropogós, belülről pedig puha marad a tölteléktől. Nekem 150C-on elég sokáig tartott, amíg a töltelék megsült, legközelebb picit magasabb hőfokon fogom készíteni.

11/07/2008

Sós őzgerinc


  • 6 tojás
  • 1 tejföl
  • 250 gr sonka
  • 150 gr trapista sajt
  • 150 gr piros savanyú paprika
  • 250 gr liszt
  • 1 sütőpor
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 dl olaj
  • 1,5 kk só

A tojásokat mixerrel összekevered, hozzáadod az olajat, majd a tejfölt. A sonkát, paprikát és a sajtot felkockázod, belekevered a masszába, majd hozzáadod az aprított petrezselymet, sót és a sütőporral elkevert lisztet is. 180 C-ra előmelegített sütőben sütöd 2 db őzgerincformában. Ennyi:)

P.S. A felkockázott hozzávalók természetesen variálhatók (mehet bele kukorica, gomba, zöldborsó, csemegeuborka, olajos paprika, olívabogyó, szárított paradicsom, szóval bármi, amit szerettek), a lényeg, hogy az össz súlyuk 550 gr legyen:) Sokszor szoktuk készíteni, főleg ha vendégeket várunk, mert ránézésre is szép, és az íze is finom:)Nem szokott belőle maradni:)

10/15/2008

Gyors gombás pite

  • 30 dkg gomba
  • 1 fej hagyma felaprítva
  • 4 tojás
  • 1 bögre joghurt (2 dl)
  • 1 sütőpor
  • 10 kanál liszt
  • bors
  • petrezselyem
  • olaj
A felszeletelt gombát párold meg a hagymán, amíg el nem párolog a leve. Sózd, borsozd, add hozzá a petrezselymet, és hagyd hűlni. A tészta hozzávalóit mixerrel keverd össze, majd add hozzá a kihűlt gombát. Olajjal kikent formában süsd 180 C-on, amíg szép aranybarnára nem sül.
P.S: Lehet rozslisztből és teljes kiőrlésű lisztből is készíteni. Lehet hozzáadni bacon kockákat is, úgy is nagyon finom. Joghurttal és ajvárral ettük:)

10/06/2008

Tonhal saláta



  • 2 tojás
  • 3 paradicsom
  • 280 gr konzerv tonhal
  • 4 csemegeuborka
  • 1,5 dl tejföl
  • 1 dl majonéz
  • 300 gr kagylótészta
  • pici olívaolaj
  • fűszerkeverék
  • só, bors

A tésztát főzd meg sós vízben, szűrd le, locsold meg pici olívaolajjal, keverd össze, és hagyd hűlni. Közben főzd meg a tojásokat is. A paradicsomot, uborkát és a hagymát kockázd fel, a tonhalat pedig csöpögtesd le, hogy ne maradjon rajta felesleges olaj. Keverd őket össze a tésztával, fűszerezd, locsold meg az egészet a tejföl és a majonéz keverékével, majd az egészet díszítsd főtt tojás szeletekkel.

P.S:Forrás: Dobra hrana, 2008/9. A recept szerint menne bele hagyma is, én most kihagytam, és így is nagyon finom volt. Vacsorára, vagy előételnek szoktuk enni, bő negyed óra alatt az egész elkészül:)

9/12/2008

Padlizsán krém / Melitzanosalata


Alaprecept
  • 0,5 kg patlidzsán
  • 0,5 bögre olívaolaj
  • 2 ek ecet

1. variáció
  • apróra vágott petrezselyem
  • 1 gerezd fokhagyma
  • apróra vágott paradicsom / paprika

2. variáció
  • 1 bögre majonéz

3. variáció:
  • 1 tejföl
  • kömény (ízlés szerint, el is hagyható)
A patlidzsánokat mosd meg, töröld le, tedd egy tepsibe, és a sütőben grill funkción süsd meg, közben forgasd, hogy minden oldaláról jól átsüljön.Akkor jó, ha a patlidzsán teljesen megpuhul, a héja pedig megsül. Ha ez megvan, vedd ki a sütőből, tedd egy tálba, és fedd le konyharuhával. Hagyd egy picit hűlni, így nem sütöd meg a kezed, és nagyon könnyen, akár kézzel is le tudod hámozni a patlidzsán héját. Ha ezzel is megvagy, vágd hosszában ketté a patlidzsánt, a magokat amennyire tudod, távolítds el, nem baj az se, ha marad benne egy kevés. A patlidzsánt kockázd fel, majd dobd bele az aprítógépbe. Ha már krémes, szedd ki, villával keverd hozzá az olívaolajat, amíg homogén nem lesz a krém. Add hozzá az ecetet és a sót, keverd össze, és kész is.
P.S: Forrás: Maslinovo Ulje, Summer Dreams Edition, S & I. Kontaratos. Ha variálni akarsz, az alaprecepthez csak add hozzá a felsoroltakat. Ha a második variációt választod, az olíva mennyiségét a felére kell csökkenteni:)


9/10/2008

Túróval töltött paprika / Paprike punjene sirom



  • 1 zöld paprika
  • 1 sárga paprika
  • 1 piros paprika
  • 250 gr túró
  • 0, 5 tejföl
  • 1 ek olívaolaj
  • 10 fekete olívabogyó
  • bors
  • bazsalikom levelek


A paprikáknak vágd le a végét, szedd ki belőlük a magokat. Mixerrel keverd össze a túrót és a tejfölt, add hozzá az olívaolajat, a felkarikázott olívabogyókat, sózd, borsozd. Ezzel a masszával töltsd meg a paprikákat, és jól nyomd bele, hogy mindenhova jusson a töltelékből. Tedd a frizsiderbe 1 órára, és éles késsel szeleteld fel őket. Tedd tányérra, és díszítsd bazsalikomlevelekkel.

Forrás: Jelo & piće, 07/2008, broj 17.

8/31/2008

Töltött tojás

  • 3 tojás
  • 80 gr tonhalkonzerv
  • 2 ek teföl
  • 1 ek majonéz
  • 12 kapribogyó

A tojásokat főzd meg, tisztítsd meg őket, és vágd félbe. A tojássárgáját kanalazd ki egy kisebb tálba, add hozzá a tonhalat, tejfölt, majonézt, 6 db apróra vágott kapribogyót és a sót, majd villával keverd homogén masszává. Ezzel a masszával töltsd meg a tojásokat és mindegyik tetejére tegyél egy-egy szem kaprit.

P.S: Családi összejövetel volt nálunk, így előételnek proját készítettem, + hidegtál (töltött tojás, paradicsom, mozarella, sonka, trapista, olíva, szalámi stb.)