10/30/2009

Palacsinta:)


  • 3 tojás
  • 0,5 l tej
  • 0,75 dl olaj
  • 16 ek liszt

Összekevered mixerrel a hozzávalókat, kb. 10 percet pihenteted, majd serpenyőben megsütöd a palacsintákat.

P.S: Mindenkinek van jól bevált, saját palacsinta receptje. Az enyém ez, és magam is meglepődtem, hogy még nem osztottam meg veletek, de valahogy mindíg olyan alap dolognak tűnt:)Nem szoktam bele cukrot tenni, mert van, hogy sós töltelékkel esszük (gombás-sajtos-tejfölös, vagy rikottás-spenótos stb), ha pedig az édes variáció mellett döntünk, a tölteléktől épp elég édes lesz. Olajat a serpenyőbe csak az első palacsinta kisütésénél kell tenni, pár cseppet. A többit már olaj nélkül lehet sütni:)Ugye le se kell tagadnom, hogy a dulce de leche miatt sütöttem ezt az adagot?:))))

Szívecskés díjat kaptam!


Ottis, Kata, és Andi, az én drága blog barátnőim leptek meg egy édes, szívecskés díjjal, amivel jelzik, hogy szeretik olvasni a blogomat:)Köszönöm lányok!Visszaajándékozom Nektek, és tovább adom még Gagának, Verának, Áginak, Gizikének, Trinitynek, (aki ugyan már megkapta, de tőlem is megérdemli) és Szamócának! Fogdjátok szeretettel!

10/29/2009

Dulce de leche - Karamell krém

Én nagyon de nagyon imádom a karamellt, minden formájában. A dulce de leche első pillantásra elvarázsolt, annyira egyszerű, és olyan isteni finom! Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindenre felhasználható! Lehet tortakrémnek használni egy kis teszínhabbal és vajjal fellágyítva, öntetnek is jó palacsintára, fagyira, vagy akár ebben a hideg időben egy nagy bögre habos kávé vagy capuccino tetejére csorgatva... Mmmm, isteni!Remélem, szeretni fogjátok!
  • 1 l tej (nem zsírszegény)
  • 300 gr cukor
  • 1/4 kk szódabikarbóna
  • 2 ampulla Dr. Oetker Butter-Vanilla aroma
Egy nagyobb edénybe öntsd bele a tejet, add hozzá a cukrot, szódabikarbónát, és a vanília aromát, majd erős tűzön forrald össze az egészet, kézi habverővel kevergetve. Amikor felforrt, egész alacsony lángon főzd tovább olyan két órát. Minden 10-15 percben kézi habverővel keverd át a krémet. Két óra elteltével vedd le a tűzről, hagyd egy picit hűlni, majd öntsd jól záródó üvegbe. És már kész is:)

P.S: Eredeti recept itt.Lehet természetesen igazi vaníliát is használni hozzá, nekem nem volt itthon. Amikor készül a krém, picit ritkább, és világosabb, hűlés közben fog besötétedni és besűrűsödni. Hűtőben olyan egy hónapig áll el. Mellesleg csak mondom, hogy kacérkodom az ötlettel, hogy pralinét készítek belőle. Kívül ropogós csoki, belül pedig a lágy, krémes karamell... Szerintem extra fullos lesz:)

10/28/2009

Mennyire vagyok környezettudatos vásárló?

Kata és Gizi kerestek meg az alábbi körkérdéssel, köszönöm Nektek, lányok az érdeklődést, itt vannak a válaszaim:
1. Írd össze, mire van szükséged!Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.
Én bizony listás vásárló vagyok. Van egy mágneses jegyzettömböm, ami ott van a hűtőn, és amint elfogy valami, ráírom a cetlire, így amikor vásárolni megyünk, csak letépem, és máris tudom, hogy mit is kell vennem. Általában tartom is magam az elkészített listához, maximum 1-2 terméket szoktam pluszban venni, ha éppen nagyon kedvező áron tudok hozzájutni.

2. Menj a piacra vagy helyi boltba!Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.
Imádok piacra járni! Olyan édesek azok a nénik és bácsik, akik otthonról hozzák a saját maguk által megtermelt finomságokat, és sokkal de sokkal jobban szeretek tőlük vásárolni, mint a hiperekben. Ennek számos előnye van a kérdésben feltüntettek mellet: egyrészt lehet velük alkudozni, másrészt van, hogy a boltihoz képest féláron hozzá lehet jutni a dióhoz, mogyoróhoz, zöldséghez, gyümölcshöz. És mindez mellett finomabbak is a termékeik, és még egy jót tudunk is beszélgetni, így már ismerjül egymást, így hajlamosabbak a visszatérő vendégeknek olcsóbban adni a dolgokat, esetleg rendelésre is hoznak ezt azt. Én annyira szeretek piacon vásárolni, hogy még a nyaralásaink alkalával is mindig a piacról vásároljuk meg a zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket.(Ezek a fotók Thessaloniki piacán készültek:), ki nem hagytam volna!)
3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.
Mindíg viszek magmmal szatyrot, van pár jó masszív darabom, amik egyszerűen elnyűhetetlenek, és ráadásul kevés helyet foglalnak, így mindíg van a táskámban egy plusz szatyor:)
4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.
Általában összekötöm a kellemest a hasznossal, és Markoval együtt megyünk a legközelebbi piacra, így megvan egy csapásra a babasétáltatás és a vásárlás is. Autóval csak akkor megyünk, ha nagybevásárlást csinálunk, és nem tudnánk másogy hazaszállítani a vásárolt cuccokat (pl. több rekesz ásványvíz, üdítő, stb).
5. Vegyél helyi termékeket!Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.
Döntő többségében helyi dolgokat vásárolok a piacról, finomabbak is és olcsóbbak is.
6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.
Nekem nem számít a csomagolás. Inkább a minőség alapján döntök, ha pedig még visszaváltható is, annál jobb:)
7. Kerüld a vegyszereket!Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.
Döntő többségében tartom magam ehhez, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs nálam egy-két konzerv gomba, kukorica, ananász. Ezek úgymond vésztartalékként mindíg vannak a pocomon. A savanyúság, lekvár viszont mindig házi, sőt még a fagyasztott zöldésgek, gyümölcsök is a nagymamám kertjéből, illetve anyuék gyümölcsöséből származnak, és abszolút természetesek:)
8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt!Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.
Ez aztán abszolút jellemző rám! Lányok, hát mindíg az idényzöldség és gyümölcs a legfinomabb! És valahogy mindig azok is esnek a legjobban! Tavasszal, nyáron ott van az a reeengeteg finom gyümölcs, eper, málna, görögdinnye, sárgadinnye, barack, cseresznye, meggy, a paradicsom, ilyenkor a legfinomabbak!Ősszel aztán jöhet a körte, az alma, a sütőtök minden mennyiségben, és másra nincs is nagyon igényünk! Ezután, télen pedig jöhetnek a citrusfélék, mandarin, narancs, citrom, banán, na és a savanyú káposzta! Isteni! Az én konyhám abszolút igazodik az évszakokhoz, és szinte mindíg idényzöldséget, gyümölcsöt használok fel az ételeinkhez. Na jó, télen azért egyszer-kétszer veszek paradicsomot, mert azt imádom, és hiányzik.
9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…
Ilyeneket én nem használok.Viszont késes aprítógépet igen, mert rengeteg időt spórol nekem, ami azért szempont.

10. Olvasd el a címkéket!Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.
Na, ebben aztán van mit fejlődnöm. Nem igazán szoktam címkéket olvasni. Egyrészt nincs rá időm, mert pici babával elég időkorlátos a vásárlás, így sietnem kell. Nem is tudom, hogyha elolvasnám a címkéket, vennék-e egyáltalán valamit is:) Viccet félretéve, van jópár bevált termék, amit mindíg vásárolunk, ezeknek az összetételét is ismerem, de nem minden új termék vásárlásánál szoktam átböngészni a címkét.

10/26/2009

Sütőtökös pite


Tészta:
  • 300 gr liszt
  • 200 gr vaj
  • 100 gr porcukor
  • 1 sütőpor
  • 1 ek tejföl
  • 1 tojássárgája
  • 2 vaníliás cukor
Töltelék:
  • 5-6 dl sült sütőtök pépesítve
  • 100 gr nádcukor
  • 100 gr síma cukor
  • 3 tojás
  • 4 dl habtejszín
  • 1 kk fahéj
  • 1 ek étekzési keményítő
  • 2 ek olasztott vaj
  • 100 gr kókusz
Mixerrel keverd össze a vajat, porcukrot, tejfölt, tojássárgáját és a vaníliás cukrot, majd add hozzá a sütőporral elkevert lisztet, kézzel gyúrd, amíg egységes masszát nem kapsz. A tésztát tekerd átlátszó fóliába, és tedd 1 órára a frizsiderbe. Közben készítsd el a tölteléket. Keverd össze a sütőtök pürét a két féle cukorral, add hozzá a tojásokat, a tejszínt, fahéjat, keményítőt és az olvasztott vajat, majd mixerrel keverd össze az egészet. Ezután add hozzá a kókuszt is. Egy kerek formát vajazz ki, szórd meg liszttel, és béleld ki a tészta 2/3-ával az alját, 1/3-ával pedig az oldalát. Ezután öntsd az elkészített tölteléket a tésztára, és süsd 180 C-on bő 1 órát, hogy a töltelék szépen megszilárduljon.
P.S: Folytatom a sütőtökös recept sorozatot, remélem, nem unjátok még:)Ebbe a receptbe első ránézésre beleszerettem, és tudtam, hogy valami isteni finom lehet. Az eredeti recepthez képest ez egy kicsit más, de valami mennyeien harmonizál egymással a sütőtök, a tejszín és a kókusz!Lágy, krémes a töltelék, és nagyon de nagyon sütőtökös:) A tészta nem mirelit, mint az eredeti receptben, hanem én készítettem egy síma 3-2-1-es omlós tésztát (tudjátok, ez az alap, 300 gr liszt, 200 gr vaj, 100 gr cukor, mindíg így készítem, és bár hagyományosan nem szoktak bele sütőport tenni, én szoktam, mert szép lesz tőle a tészta).Remélem, szeretni fogjátok, legalább annyira, mint mi!

Darált húsos kuglóf gombaszósszal


A kuglófhoz:
  • 2 fej hagyma
  • 500 gr darált hús
  • 2 dl joghurt
  • 3 tojás
  • 10 ek liszt
  • 1 sütőpor
  • vegeta
  • bors
  • pici olaj
A gombaszószhoz:
  • 250 gr gomba
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 2 dl tejföl
  • vegeta
  • petrezselyemzöld
  • bors
Pici olajon piríts üvegesre az apró kockákra vágott hagymát, add hozzá a darált húst, ízesítsd vegetával, sóval és borssal, és kevergesd, amíg a darált hús meg nem sül. Egy edényben keverd el a 3 tojást, a joghurtot, a sütőporral elkevert lisztet, kézi habverővel keverd az egészet homogén masszává, és végül add hozzá a hagymás darálthúst is. Öntsd a masszát vajazott-lisztezett kuglófformába, és süsd szép aranybarnára. Közben készítsd el a gombaszószt: a serpenyőben, ahol a húst sütötted, dinszteld meg a vékony szeletekre vágott gombát, öntsd fel 1 dl fehérborral, és párold, amíg az összes folyadék el nem párolog. Fűszerezd ízlés szerint egy kis vegetával, sóval, borssal, és apróra vágott petrezselyemmel. Ha már minden folyadék elpárolgott a serpenyőből, keverd el a gombát a tejföllel, és már kész is. A darált húsos kuglófot tálald az elkészült gombaszósszal. Nagyon finom:)
P.S: Én az ilyesmit mindíg szilikonos kuglófformában sütöm, mert azt nem kell vajazni, lisztezni, és esélytelen, hogy bármi is beleragadjon. És ugye az ilyen jellegű kajáknál fontos, hogy szépen nézzen ki, úgyhogy ha esetleg valakinek nincs szilikonos formája, az mindenképpen jól vajazza-lisztezze be a formát, és amikor a kuglóf kész, hagyni kell egy kicsit a formában hűlni, hogy szépen ki lehessen venni:) Köretnek volt mellé még egy kis sült krumpli, oroszsaláta és párolt zöldség, na meg persze savanyúság:) Jót ettünk, na!

10/21/2009

Karaj tejfölös bundában

  • 4 szelet karaj
  • 2 tojás
  • 2 ek tej + 0,5 dl
  • 2 dl tejföl
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 100 gr liszt
  • 100 gr zsemlemorzsa
  • 1,5 ek vegeta
  • 0,5 kk majoranna
  • bors
  • olaj a sütéshez
  • párolt zöldségek

A karaj szeleteket klopfold ki, sózd, borsozd, szórd meg ételízesítővel és majorannával. A tojásokat keverd össze 2 ek tejjel. A hússzeleteket forgasd először a lisztbe, majd a tojásos-tejes cuccba, és végül a zsemlemorzsába és süsd őket aranybarnára. A fennmaradt tojásos masszába keverd bele a tejfölt, nyomj bele 3 gerezd fokhagymát, és 0,5 dl tejet. A hús szeleteket tedd szorosan egymás mellé egy tűzálló tálba, öntsd le a tejfölös-tojásos keverékkel, és süsd 200 C-on 30 percig. Vedd ki, egy tálba tegyél párolt zöldségeket, és a tetején rendezd lépcsőzetesen el a húsokat, és már kész is:)

10/19/2009

Banános gyümölcskenyér


  • 3 banán
  • 1/4 bögre cukor
  • 2 tojás
  • 120 gr olvasztott margarin
  • 1 ek tej
  • 2 bögre liszt
  • 1 kk sütőpor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 0,5 bögre aprított dió
  • 2 ek szentjánoskenyér
A banánt botmixerrel pépesítsd, add hozzá a cukrot, tojásokat, a tejet és az olvasztott margarint, majd a sütőporral elkevert lisztet, a szódbikarbónát és a diót. Vajazott-lisztezett őzgerinc formába öntsd a massza 2/3-át, majd a maradék tésztába tegyél 2 ek őrölt szentjánoskenyeret. Öntsd ezt is a formába, és süsd 180 C-on.
P.S: Volt otthon 3 árválkodó banánom, nem is tudtam, hogy mit is kezdjek velük. Aztán eszembe jutott, hogy még valamikor jó régen kiírtam az NLC-ról egy gyümölcskenyér receptet (azt hiszem Uruguayi gyümölcskenyér címen futott), amibe banán kell, így meg is oldódott a dilemmám. Az eredeti recept szerint nincs benne szentjánoskenyér, de annyira jól megy a banánhoz, hogy muszáj volt összepárosítanom őket:) Isteni finom lett, hihetetlenül puha a tésztája, gyorsan el is fogyott:)))

10/17/2009

Hamis gibanica



  • 4 tojás
  • 5 dl joghurt
  • 1 l tej
  • 1 dl olaj
  • 1 sütőpor
  • 2 kk só
  • 500 gr csőtészta
Egy nagyobb keverőtálban keverd össze a tojásokat, joghurtot, tejet, olajat, sütőport, sót, add hozzá a tésztát, és öntsd az egészet egy mélyebb tűzálló tálba. 200 C-ra előmelegített sütőben süsd, amíg a teteje szép aranybarnára nem sül (kb. 50 percig).
P.S: Ez egy tipikus vajdasági recept, nem tudom, ismeritek-e, de nagyon finom! Anyu sokszor készíti, és én is! Azért ez a neve, mert ízre a gibanicára emlékeztet, de rétestészta helyett síma apró csőtésztával készül.Percek alatt megvan, és tökéletes egy pénteki ebédnek, tésztanapra, ahogy régen mondták:)És gyönyörűen szeletelhető:)

10/16/2009

Extra gyors savanyított zöldségek télire


  • savanyítani való zöldségek (karfiol, sárgarépa, uborka, hagyma, paprika, zöld paradicsom stb)
  • 3 l víz
  • 1 l ecet
  • 200 gr cukor
  • 150 gr só
  • 1 kk borkén (kálium metabiszulfit)
  • mustármag egészben
  • szemes bors
  • babérlevél

Összekevered a vizet, ecetet, cukrot, sót és a borként, addig kevergesd, amíg fel nem olvadnak a vízben a hozzávalók, majd öntsd a megtiszíttott, feldarabolt, üvegbe tett zöldségekre. Add hozzá a fűszereket. Ennyi, ugye milyen gyors?
P.S: Nagymamám szokta így készíteni a savanyúságot, én pedig ellestem tőle! Nem kell főzni, csak összekevered, és magic! Már kész is van! Egyszerűbb nem is lehetne! Mi a savanyúságot sósan szeretjük, nem szeretjük, ha van egy kis édeskés beütése, így aki úgy jobban szereti, nyugodtan meg lehet a cukor mennyiségét növelni 250 gr-ra.

10/13/2009

Sütőtökös kuglóf


  • 3 tojás
  • 150 gr cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • fahéj
  • őrölt szegfűszeg
  • gyömbérpor
  • 500 gr sült sütőtökpüré
  • 400 gr liszt
  • 1 sütőpor
A tojást a két féle cukorral keverd össze, add hozzá a fűszereket és a sütőtökpürét, majd keverd bele a mazsolát és a diót. Ezután add a masszához a sütőporral elkevert lisztet, jól keverd össze a tésztát, és öntsd vajazott-lisztezett kuglófformába. Süsd előmelegített sütőben (tűpróba).

P.S: Eredeti recept Vera csodás blogjáról, saját ízlésre formálva:). És ismét egy sütőtökös recept, remélem, tetszeni fog nektek! Ennek aztán igazi, átütő sütőtök íze van, igazi őszi kuglóf, nagyon finom!!!

10/11/2009

"Croissant" csirkemell


  • 3 csirkemell
  • 1 krémsajt
  • 6 szelet sonka
  • 6 db lapka sajt
  • bors
  • fűszerkeverék ízlés szerint
  • 200 gr leveles tészta
  • 1 tojás
  • lenmag/szezámmag
A csirkemelleket vágd vékonyabb szeletekre, sózd, borsozd, fűzerezd kedved szerint. Két szeletet tegyél egymás mellé úgy, hogy kb. 1 cm-rel fedjék át egymást a két hússzelet szélei, majd klopfold ki úgy, hogy téglalap alakú legyen. Kend meg krémsajttal, tegyél rá 2 szelet sonkát, 1 szelet lapka sajtot, majd göngyöld fel, hogy szép tekercs legyen belőle. A tekercset szorosan csomagold alufóliába. Ezt ismételd meg az összes csirkemellel. Az alufóliába csomagolt hústekercseket tedd előmelegített sütőbe, és süsd 200 C-on olyan 20-25 percig. Vedd ki a sütőből, távolítsd el az alufóliát, majd csomagold be őket a vékonyra nyújtott leveles tésztával. Kend meg tojással, szórd meg lenmaggal vagy szezámmaggal, és mehet vissza a sütőbe, hogy a tészta szép aranybarnára süljön. Jó étvágyat hozzá:)

Sütőtökös muffin


  • 200 gr sütőtök turmixolva
  • 200 gr nádcukor/barnacukor
  • 2 tojás
  • 85 ml olaj
  • fahéj
  • gyömbérpor
  • őrölt szegfűszeg
  • 3 marék darabolt dió
  • 150 gr liszt
  • 1 sütőpor
A sütőben puhára sült sütőtököt turmixold le, majd egy tálban keverd össze a tojásokat, a cukrot, az olajat, a sütőtök pürét, majd add hozzá a fűszereket, a diót, és végül a sütőporral elkevert lisztet. A masszát oszd el egyenletesen a papírkosárral bélelt muffin formákban, és süsd 190 C-on olyan 25-30 percig.
P.S: Ígértem Nektek sok sütőtökös receptet, és mivel többen jeleztétek, hogy Ti is gyarapíjátok a sütőtök kedvelők táborát, itt egy újabb sütőtökös recept, Jamie Olivertől (kisebb változtatásokkal): Nagyon finom, bátran készítsétek el:)

Oscart kaptam!


Andi, Ottis, és Gizi leptek meg egy csodás Oscar díjjal, amit ezúton is nagyon köszönök Nekik!Az ilyen jellegű "kedvesség ajándékok" azért jók, mert megerősítik az embert abban, amit csinál, jókedvre derítik, és még több szeretettel és odafigyeléssel válogat és tesz közre recepteket. Ha látatlanban is, de barátságok szövődnek, jobban megismerjük egymást, és ebben rejlik az egész lényege! Láynok, köszönöüm még egyszer, hogy rám gondoltatok! A díjat tovább adnám (függetlenül, hogy kapták-e már vagy sem) Áginak, aki főz:), Katának a Katakonyhából, Szamócának, Oresznek és Fahéj és Feta blog tulajdonosnőjének:) Fogadjátok tőlem szeretettel!

10/07/2009

Sütőtökös creme brulee


  • 4 dl habtejszín
  • 4 dl cukrozatlan sűrített tej
  • szegfűszeg
  • fahéj
  • gyömbérpor
  • 8 tojássárgája
  • 12 ek cukor
  • 1 bögre sütőtök püre
  • 8 ek barna cukor

A habtejszínt és a sűrített tejet a fűszerekkel együtt alacsony lángon forrald fel, közben kevergesd. Ha már kezd forrni, vedd le a tűzről. A tojássárgákat keverd krémesre a cukorral, add hozzá a sütőtökpürét, és kézi habverő segítségével keverd a tejszínes masszához. Az elkészült krémet oszd szét 8 szuflé formába, helyezd őket egy mélyebb tepsibe, és öntsd alá annyi meleg vizet, hogy az edénykék 2/3-áig érjen. Tedd 180 C-ra előmelegített sütőbe olyan 35 percre. Ezután vedd ki a sütőből, és hagyd a vízben kihűlni. Amikor már szobahőmérsékletűre hűlt, mehet pár órára a hűtőbe. Ezután mindegyik tetejét szórd meg 1-1 ek barnacukorral, és tedd be a sütőbe (én grill funkción szoktam, 4-5 percre), hogy a tetejéna cukor karamellizálódjon. Ennyi:)
Volt, nincs!

P.S: Egyik nagy kedvencem (kedvencünk) a sütőtök. Sajnos, nem túl széleskörűen készítik, tudjátok, csak a szokásos: tökös rétes, sütőben sütve, esetleg egy-egy krémleves elkészítéséhez, és nagyjából ennyi. Pedig annyira finom, és annyi mindent lehet belőle készíteni! Mivel most kezdődik a sütőtök szenzonja, és ráadásul potom pénzért hozzá lehet jutni, tőlem most egy csomó sütőtök receptre számíthattok! Remélem, örülni fogtok neki! Most ezzel a hagyományostól picit eltérő creme brullével készültem, (azt hiszem, még régebben az NLC-ről írtam ki a receptet), ami engem teljesen elvarázsolt! A branacukor kopogós rétegben borítja be az alatta megbújó lágy, fahéjas, fűszeres, sütőtökös tejszínes krémet...mmm, isteni!

10/03/2009

Kókuszos süti


Tészta:
  • 4 tojás
  • 13 ek cukor
  • 1 dl olaj
  • 1 dl tej
  • 13 ek liszt
  • 1 sütőpor
És még:
  • 2 ek kakaópor
  • 1 ek tej
Kókuszkrém:
  • 0,5 l tej
  • 5 ek cukor
  • 3 ek liszt
  • 1 vaníliás cukor
  • 200 gr kókusz

Tetejére:

  • 150 gr csoki
  • 120 gr margarin
  • 7-8 csepp olaj
A tészta hozzávalóit a leírt sorrendben keverd össze, majd oszd két felé. Az egyik felébe keverd a 2 ek kakaót és az 1 ek tejet, öntsd a kakaós tésztát vajazott-lisztezett tepsibe, majd süsd addig, amíg a teteje át nem sül. Közben készítsd el a kókuszkrémet: forrald fel a tejet, vedd le a tűzről, add hozzá a 2 féle cukrot, a lisztet, és keverd jól el mixerrel. Ezután add hozzá a kókuszt, és kanállal keverd az egészet homogén masszává. Ekkorra már a kakaós tészta jó is, kiveszed a sütőből, és rákened egyenletesen a kókuszkrémet, majd a krémre jöhet a tészta másik fele. Süsd amíg szép aranybarnára nem sül. Amikor kihűlt, vondd be a süti tetejét csokimázzal (csokimáz elkészítése itt).
Ti is elkészítettétek:
P.S: Gyors, olcsó, és nagyon finom. És mindez mellet még mutatós is:) Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kókuszt - mi nagyon szeretjük!!!(Recept innen).

10/02/2009

Mućkalica


  • 600 gr csirkemell filé
  • 100 gr rizs
  • 2 fej hagyma
  • 1 paprika
  • 3 paradicsom
  • 1 erős paprika
  • 2 dl csirkehúsleves
  • 0,5 csomó petrezselyemzöld
  • 1 kk pirospaprika
  • 4 ek tejföl
  • 0,5 dl olaj
  • vegeta
  • bors
A vékony szeletekre vágott csirkemellet fűszerezd ízlés szerint, süsd meg grillserpenyőben, és vágd vékony csíkokra. A paprikát és a paradicsomot kockázd fel, az erőspaprikát vágd karikákra, a hagymát és a petrezselymet vágd apróra, a rizst pedig főzd meg sós vízben. A hústól visszamaradt zsiradékon futtasd meg a hagymát, add hozzá a két féle paprikát és a paradicsomot, és kevergesd addig, amíg meg nem puhulnak a zöldségek. Ekkor add hozzá a csirkemekk csíkokat, a rizst, petrezselymet, őrölt paprikát, a fűszereket, öntsd fel a levessel,és dinszteld még egy olyan 5 percig. Amikor kész, vedd le a tűzről, és keverd bele a tejfölt, és ezzel már kész is:)

Hálás vagyok

Andi tette fel a kérdést, hogy miért is vagyok hálás, akinek ezúton is köszönöm az érdeklődést. Alapvetően annyi mindenért tudok hálás lenni, hogy fel sem tudnám sorolni! Hálás vagyok a drága jó Istennek, hogy annyi pozitív energiával áldott meg, hogy mindíg látom a dolgok jó oldalát. Hálás vagyok, amiért egy ép, egészséges, édes pici fiúval ajándékoztam meg a férjem. A férjemért, amiért szeret, és ezt ki is mutatja. Amiért szerető, gondoskodó és megértő szüleim vannak, akik annyi szeretetet adnak, hogy szinte uszkálni tudok benne. Az öcsémért, akivel annyi mindent csináltunk együtt, és akivel annyira szeretem megosztani a hétvégi ebédeinket. A reggeli közös kávézásokért Carlosszal. A lakásunkért, amit apránként rendeztünk be, gondos odafigyeléssel, és ahol mindíg kellemes, meleg érzés fog el. Hálás vagyok minden barátságért, kedves és őszinte szóért, mosolyért, és azok idejéért, akik azt velem szeretik megosztani. És hálás vagyok mindazért, amit átéltem, az emlékekért, élményekért, jókért és rosszakért egyaránt, amik nélkül valószinű nem lennék az, aki most vagyok.És ha hiszitek ha nem, eddig a jó Isten minden kívánságomat teljesítette, és ezért a kivételezett helyzetért pedig főképp hálás vagyok:)

10/01/2009

Szentjánoskenyeres almás kockák



  • 4 tojás
  • 2 dl cukor
  • 2 dl olaj
  • 2 dl liszt
  • 1 sütőpor
  • 1 dl tej
  • 2 dl őrölt szentjánoskenyér
  • 100 gr mazsola
  • 4-5 közepes alma

Tetejére:

  • 100 gr csoki
  • 80 gr margarin
  • 3-4 csepp olaj
Mixerrel keverd habosra a tojássárgákat a cukorral, add hozzá az olajat, tejet, szentjánoskenyeret, és a sütőporral elkevert lisztet. Add hozzá a mazsolát, a habbá vert tojásfehérjét, és végül a lereszelt almát. Keverd össze, és öntsd a tésztát vajazott, lisztezett közepes méretű tepsibe, és süsd kb. 40 percig (tűpróba). Tetejét vond be csokimázzal (olvaszd fel a margarint, hogy forrjon, vedd le a tűzről, keverd el benne a csokit, adj hozzá pár csepp olajat, és öntsd a süti tetejére).


P.S: Rá vagyok kattanva a szentjánoskenyérre, egyszerűen különleges az íze, és olyan sok mindent lehet vele kezdeni! Ez most egy tipikus "a Nagyi receptesfüzetéből" recept, és éppen ezért jó, jó pár napig finom marad, és nem szárad ki, a benne lévő almának köszönhetően. Mindíg eszembe juttatja a dédimet, aki rengeteget használta, és mindíg finoman illatozott tőle az egész ház:)