12/25/2009

Boldog, békés Karácsonyt!

Kedveseim,

Ezúton szeretnék Nektek nagyon boldog, békés, meghitt, és mindenek előtt szeretetteljes ünnepeket kívánni, töltsétek az ünnepeket azokkal, akiket igazán szerettek, és élvezzétek az együttlét minden pillanatát! Köszönöm, hogy velem voltatok, együtt főztünk, sütöttünk, remélem, jövőre is velem tartatok! Puszi mindenkinek!
P.S: Ő a mi kis angyalkánk, nekünk ő volt idén a legnagyobb ajándék:)

12/22/2009

Aprósütemények 4 az 1-ben


Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • 40 dkg vaj/margarin
  • 20 dkg porcukor
  • 2 vaníliás cukor
  • 2 tojássárgája
  • 1 sütőpor
Az első adaghoz: (Linzer és Ischler)
  • baracklekvár
  • porcukor
  • csokimáz
  • fél diószemek
A második adaghoz: (Mogyorós karácsonyi kekszek)
  • 5 dkg pörkölt, őrölt mogyoró

A harmadik adaghoz: (mákos csókok)

  • 5 dkg darált mák
  • 1 kk fahéj
  • meggylekvár
A tészta hozzávalóiból készíts linzer tésztát, majd oszd 3 egyenlő részre. Az első adagot nyújtsd vékonyra, majd szaggass belőle köröket, és virágokat (egy telit és egy középen lukasat). Sütőpapírral bélelt tepsiben süsd 180 C-on 10 percig. Egy teli és egy lukas virágot ragassz össze baracklekvárral, és folytasd, amíg a virágok el nem fogynak. Porcukorral szór meg őket.

Linzerek:)

A köröket baracklekvárral ragaszd kettesével össze, majd a felső kört mártsd csokimázba, és még mielőtt a máz megszilárdulna, tegyél rá 1-1 fél diót.
Ischlerek:)

A második adag tésztához adj hozzá 5 dkg pörkölt, darált mogyorót, jól gyúrd át, majd szaggass belőle csillagokat, fenyőket, szívecskét, vagy más formát.Süsd sütőpapírral bélelt tepsiben 180 C-on olyan 10-12 percig.
Mogyorós karácsonyi kekszek:)

A harmadik adag tésztához keverj hozzá 5 dkg darált mákot és 1 kk fahéjat, majd nyújts belőle hosszú, vékony rudat. A rudat ezután szeleteld fel apró korongokra. Fogj egy fakanalat, a végét mártsd lisztbe, és ezzel készíts a kis korongokon bemélyedéseket. Ezeket töltsd meg meggylekvárral, vagy valami más, pikáns lekvárral.180 C-on süsd őket sütőpapírral bélelt tepsiben.
Mákos csókok:)

P.S: Ígértem Nektek aprósüteményeket, hát megérkeztek! Fogtam a síma linzer alaptésztámat, megdupláztam, aztán el is kezdődött a sütigyártás:) Imádom, ha Karácsonykor sok fajta aprósütemény van, és ez a recept azért is nagyon szuper, mert egy tésztából rögtön 4, teljesen különböző ízvilágú, de nagyon finom aprósütemény lett:)

12/20/2009

Baconbe göngyölt csirkemell őzgerinc formában sütve /Kriszdom receptje alapján


  • 900 gr csirkemell
  • 300 gr bacon
  • 10+5 dkg reszelt sajt
  • 3+1 ek tejföl
  • 3 ek liszt
  • 2 tojás
  • vegeta
  • bors
  • petrezselyem
  • vaj
  • zsemlemorzsa
A csirkemellet kockázd fel apróra, majd fűszerezd ízlés szerint. 3 ek tejfölt keverj el 2 tojással és 3 ek liszttel, majd sózd, borsozd, adj hozzá egy kis vegetát és apróra vágott petrezselymet. Eztután keverj hozzá 10 dkg reszelt sajtot, dobd bele a csirkemell kockákat, és jól forgas össze az egészet. Egy őzgerinc formát kenj ki vékonyan vajjal, szórd meg zsemlemorzsával, és béleld ki a bacon szeletekkel, úgy, hogy a bacon túllógjon mindkét oldalon a forma szélén. Ezután öntsd bele a tejfölös-sajtos csirkemell keveréket, egyengesd el.Fedd be az egészet a túllógó baconnel.Ha maradt még a baconből, akkor hosszában még egy rétegben elhelyezheted őket.Majd legvégül kend le az egészet 1 ek tejföllel, és szórd meg 5 dkg reszelt sajttal.
Mehet az egész be a 170 C-ra előmelegített sütőbe 40 percre. Amikor kész lett, egy szilikon sütőlappal bélelt tepsire borítottam, és még egy 5 percet rágrilleztem, hogy a bacon szépen megpiruljon.
P.S: A receptben az általam felhasznált bacon és csirkemell mennyiségeket tüntetem fel, az eredeti receptben 200 gr bacon és 800 gr csirkemell szerepel. Amikor kivettem a sütőből, a hús egy pici levet eresztett, ezt szép óvatosan leöntöttem, és úgy ment az egész a grill alá. Isssstteeeeni finooooom!!!!Lehet, hogy még a Karácsonyi menübe is beiktatom (Carlos kérésére:))Egyébként Andinál bukkantam rá erre a csodára, rengeteg jó recept van nála, érdemes hozzá bekukkantani:)))

Linzer tészta

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg margarin/vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 vaníliás cukor
  • 1 tojássárgája
  • 0,5 sütőpor
A lisztet, a vékony szeletekre vágott vajat/margarint, a porcukrot, vaniliás cukrot, a tojássárgáját és a sütőport gyúrd addig, amíg homogén tésztát nem kapsz. Ezután csomagold be átlátszó fóliába, és tedd a hűtőbe felhasználásig. A tésztát lisztezett felületen nyújtsd a kívánt vastagságúra.
P.S: Közeleg a Karácsony, és ilyenkor nagyon jól jön a linzer tészta, mert sokrétű, millió egy fajta aprósüteményt lehet belőle készíteni, ami nem mellékesen sokáig el is áll. Ez az általam használt recept, mondhatni a klasszikus 3-2-1 formula (azaz 3-2-1 a liszt a vaj és a cukor aránya), nem lehet elrontani. Most dupla adagot készítettem belőle, és 4 különböző aprósütemény lett a végeredmény, hamarosan őket is megmutatom:)

12/18/2009

Karácsonyi aszalt gyümölcsös csoda



  • 250 aszalt szilva
  • 250 gr aszalt füge
  • 250 gr datolya
  • 250 gr dió
  • 100 gr kandírozott narancshéj
  • 100 gr cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • 4 rúd étcsoki
Az összes gyümölcsöt vágd apróra, és öntsd egy nagyobb lábasba. Szórd rá a cukrot, a kockákra tört étcsokit, és alacsony lángon kezd el melegíteni (én 3. fokozaton hagytam végig).Kevergesd addig, amíg a cukor és a csoki teljesen fel nem olvad, és a massza egyneművé válik. Ekkor öntsd az egészet porcukorral megszórt alufóliára, és formázz belőle szalámit. Hagyd pár napig száradni, és akkor már tökéletesen tudod szeletelni.
P.S: Elkezdődött a Karácsonyi készülődés, és ha Karácsony, akkor a dió, a füge, a datolya, a kandírozott narancs nálunk elmaradhatatlan. Ez a szalámi csupa Karácsony, nagyon finom, és jó előre el lehet készíteni, mert jó pár hétig eláll. Én a diót és a datolyát a késes aprítógépre bíztam, a többit késsel vágtam apró darabkákra. Pillanatok alatt elkészült:)Ebből az adagból két kisebb szalámit, vagy egy nagyobbat tudsz készíteni, mert jó nagy adag:)

12/13/2009

Csokis labdák


  • 20 dkg étcsoki
  • 10 dkg vaj
  • 11 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 1 tk vanília aroma
  • 20 dkg liszt
  • 3 dkg kakaópor
  • 1 kk sütőpor
  • csipet só
Forgatáshoz:
  • (barna)cukor
  • porcukor

A csokit és a vajat alacsony lángon olvaszd fel, majd vedd le tűzről. Egyenként add hozzá a tojásokat, majd keverd hozzá az összes többi hozzávalót.Jól gyúrd össze a masszát, majd tedd be a frizsiderbe legalább egy órára. Vedd ki, majd formálj kis golyókat belőle (kb.1 púpos kk-nyi masszából legyen 1 golyó). A golyókat forgasd először cukorba, majd porcukorba, és helyezd el őket egy sütőpapírral bélelt tepsibe. 160 C-on süsd 13 pecig.
P.S: Eredeti receptet itt találtam (NLC Sütik-képpel topic). Ennél omlósabb és csokisabb süti talán nem is létezik. Csupa csoki, olvad az ember szájában, és nagyon de nagyon finom:)Ebből az adagból kb. 40 db lesz, ha picit kihűlt, fémdobozban lehet tárolni.

Díjat kaptam:)

Gizi lepett meg ezzel a gyönyörű, Karácsonyi díjjal. A gőzölgő habos kávé és a szebbnél szebb aprósütemények illatát küldöm tovább Andinak, Áginak, Ottisnak, Szamócának és Katának, sok sok szeretettel, és szívből kívánom Nektek, hogy az ünnepeket töltsétek a számotokra legdrágább személyekkel, kapjatok és adjatok rengeteg szeretetet, és élvezzétek az együttlét boldog pillanatait:)És hozzatok viszonzásul nekünk sok sok finom receptet:)))
"Tegyétek teljessé örömötöket azzal, hogy egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek és együtt érezve ugyanarra törekedtek. Egyiketek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is."
Fil 2, 3-4.

12/10/2009

Karácsonyi fügés-diós szalámi



  • 100 gr dió
  • 100 gr mazsola
  • 100 gr aszalt füge
  • 100 gr darált keksz
  • 100 gr porcukor
  • 2 zacskó vaníliás cukor
  • fahéj
  • 0,5-0,75 dl narancslé
  • porcukor a forgatáshoz
A diót késes aprítógépben darabold fel, majd öntsd egy tálba. A fügét vágd apró darabokra, és késes aprítógépben daráld le a mazsolával együtt. Öntsd ezt is a tlába, add hozzá a darált kekszet, a porcukrot és a vaníliás cukrot, a fahéjat, és annyi narancslevet, hogy jól össze tudd gyúrni a masszát. Porcukorral megszórt fólián formázz a masszából hengert, és hagyd száradni, hogy szépen szeletelhető legyen.

P.S: Ez valami nagyon nagyon de nagyon karácsonyi és nagyon de nagyon finom! Kb. 15 perc alatt kész is az egész, és sokáig el is áll. Ha nincs késes aprítógéped, akkor húsdarálón is le lehet darálni a fügét és a mazsolát (de a mazsolát akár apróra vágva is beleteheted - én most így csináltam). Ha valamelyik esetleg száraz lenne, előtte áztasd forró vízbe, és így könnyedén le tudod majd darálni. Lehet még hozzáadni 1-2 kanál rumot, ha szeretitek (én nem tettem), és akár csokimázzal be is lehet vonni, de nélküle is isteni.

12/03/2009

Csirkemelles pite


  • 500 gr csirkemell
  • 300 gr sonka
  • 300 gr trapista
  • 200 gr párolt gomba (vagy konzerv)
  • 2-3 savanyú paprika
  • 5 tojás
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek liszt
  • 1 sütőpor
  • fűszerkeverék
  • petrezselyemzöld
  • bors
A csirkemellet sós vízben főzd meg, majd vágd vékony csíkokra, a sajtot reszeld le, a savanyú paprikát pedig vágd kockára. Egy kerek piteformát vékonyan kenj meg olajjal, majd egyenletesen fedd be a forma alját a csirkemell csíkokkal. Erre kerül a párolt gomba, erre a savanyú paprika, erre a reszelt sajt, és végül az egészet fedd be a sonkaszeletekkel. Egy tálban keverd össze a tojásokat, a tejölt 1 ek lisztet és a sütőport, add hozzá a petrezselyemzöldet, egy kis sót, borsot, és vegetát, majd ezzel a cuccal öntsd nyakon a tepsi tartalmát. Mehet a 200 C-ra előmelegített sütőbe, amíg szép aranybarnára nem sül.
Elkészítés menete képekben:)

P.S:Forrás: Dobra hrana, 01/2009

12/02/2009

Banános torta



Torta alap:
  • 4 tojás
  • 4 ek cukor
  • 3 ek liszt
  • 1 dl tej
  • 1 sütőpor
Tekercs:
  • 5 tojás
  • 5 ek cukor
  • 4 ek liszt
  • 1 dl tej
  • 1 sütőpor
  • 350 gr barack lekvár
Krém:
  • 1 l tej
  • 2 vaníliás cukor
  • 3 vaníliás puding
  • 1 kg banán
  • 8 ek cukor
Díszítéshez:
  • 4 dl tejszín
Torta alap:
A torta alaphoz válaszd szét a tojásokat, a fehérjéket verd kemény habbá. A tojások sárgáját keverd össze a cukorral, a tejjel, keverd hozzá a sütőporos lisztet, majd forgasd bele a tojások felvert habját. Öntsd a masszát egy keek, sütőpapírral bélelt tortaformába, és süsd 200 C-on tűpróbáig.

Tekercs:

A tekercshez szintén válaszd szét a tojásokat, a fehérjét vert kemény habbá, a tojássárgáját keverd össze a cukorral, tejjel, és a sütőporos liszttel, majd óvatosan forgasd bele a tojások felvert habját. Egy nagyobb tepsit bélelj ki sütőpapírral, majd öntsd rá a masszát, egyengesd el, és süsd 200 C-on tűpróbáig. Amikor kész, tekerd fel egy nedves konyharuha segítségével, és hagyd hűlni. Ezután kend meg baracklekvárral, tekerd vissza tekerccsé, csomagold fóliába, és tedd be a hűtőbe, amíg elkészíted a krémet.

Krém:

Egy lábasba önts 8 dl tejet, add hozzá a cukrot és a vaníliás cukrot, forrald fel. A maradék 2 dl tejben keverd csomómentesre a pudingport, majd keverd a felforrt tejhez, főzd kevergetve, amíg be nem sűrűsödik. Fedd le alufóliával, és hagyd hűlni (ez azért kell, mert így a puding nem fog bőrösödni.). A banánokat karikázd fel, a piskótatekercset pedig vágd 1 cm-es szeletekre. A díszítéshez felvert tejszínből keverj a krémhez olyan 4 ek-nyit, és jól mixereld össze.

Végső lépések:

A kerek piskótát kend meg a krém felével, erre helyezd szorosan egymás mellé a piskóta tekercs szeleteket, erre jön a maradék krém, majd a banánkarikák. Az elkészült tortát díszítsd a felvert tejszínnel.

P.S: Forrás: Dobra hrana, 11/2009. Ez a torta isteni finom, és áltában egyre finomabb lesz,ahogy összeérnek az ízek. Az eredeti recepten annyit módosítottam, hogy a recept szerint a krémbe kéne még 250 gr vaj, én nem szoktam bele tenni, hanem inkább tejszínhabbal lazítom, így nagyon könnyű, és finom lesz. Ha valaki jobban szereti a gazdagabb, vajasabb tölteléket, az nyugodtan tehet bele. Meg lehet szórni még apróra vágott, pörkölt mogyoróval, én most nem tettem, így is tökéletes volt:)

11/30/2009

Kókuszlikőr - VKF XXX-ra



  • 6 dl tej
  • 300 gr cukor
  • 150 gr kókuszreszelék
  • 1 vaníliás cukor
  • 4 dl fehér rum
Egy edénybe öntsd bele a tejet, add hozzá a cukrot, vaníliás cukrot, a kókuszt, és alacsony lángon hagyd, amíg fel nem forr. Ekkor szűrd le, és hagyd teljesen kihűlni. Add hozzá a fehér rumot, keverd jól össze, öntsd egy szép üvegbe, és már kész is.
P.S: Ebből a mennyiségből 1 liter kókuszlikőr lesz. Itt csak arra kell ügyelni, hogy a tejes-kókuszos cuccot hagyni kell teljesen kihűlni, és csak akkor hozzákeverni a rumot, így biztos nem csomósodik be.Hűtőben bőven eláll akár 1 hónapig is. Karácsonyi ajándéknak szuper, de ha nem tudsz tőle megválni, akkor gyümölcsökkel összekeverve, ananász vagy narancskarikákkal díszítve tálald:)

11/26/2009

Rumos-diós fehércsoki golyók - VKF XXX-ra (2)



  • 300 gr fehér csoki
  • 150 gr darált dió
  • 150 gr porcukor
  • rum ízlés szerint
  • 20 fél dióbél
A fehércsokit olvaszd fel vízgőzben. Amikor a csoki egyneművé olvadt, keverd hozzá a darált diót és a porcukrot, adj hozzá ízlés szerint rumot, és hagyd hűlni. Ezután formálj belőle golyókat, és mindegyik tetejére nyomj egy fél dióbelet.
P.S: Eredeti recept Marija blogján. Itt aztán lehet ámulni és bámulni és szájat tátani, és nem utolsó sorban van itt még egy helyen egy csomóóóóóóóóó fantasztikus aprósütemény! Lehet mazsolázni belőle!Szuper ajándék is, és szerintem nagyon mutatós:)

Diós kekszek - VKF XXX-ra (1)



  • 125 gr darált dió
  • 375 gr liszt
  • 0,5 sütőpor
  • 125 gr cukor
  • 2 vaníliás cukor
  • 1 tojás
  • 250 gr margarin
  • porcukor
A sütőporral elkevert lisztet gyúrd össze a margarinnal, add hozzá a két féle cukrot, a darált diót és a tojást. Jól gyúrd össze, majd töltsd meg a tésztával a formákat. Süsd 200 C-ra előmelegített sütőben, amíg aranyszínűre nem sülnek. Vedd ki a kekszeket a formákból, és forgasd porcukorba.
Ezekben a formákabn készültek:)

P.S: Ezeket a kekszeket minden évben készítem Karácsonyra. Egyrészt mert nagyon finomak, másrészt mert több hétig is eltartható fémdobozban, így idejekorán el lehet őket készíteni. Gastro ajándéknak is ideális, így a recept máris repül Chef Vikihez:)))

11/23/2009

Rózsák leveles tésztából


  • 500 gr leveles tészta
  • 2 tojás
  • reszelt trapista
  • 200 gr bacon
  • 2 ek szezámmag
A leveles tésztát szobahőmársákleten engedd fel, majd nyújtsd 2 mm vastag téglalappá. Kend meg a felvert tojással, reszelj rá trapistát, úgy, hogy mindenhova jusson belőle, majd vágj hosszanti irányban 3 cm-es csíkokat belőle. Minden csíkra helyezz 2-2 szelet bacont, majd tekerd fel őket enyhén spirál alakban. Egy muffinsütő horpadásait béleld ki papírral, majd mindegyikbe helyezz 1-1- "rózsát". Mindegyiket kend meg a maradék tojással, szórd meg szezámmaggal, és süsd 200C-ra előmelegített sütőben, amíg szép barnára nem sülnek.
P.S: Ezt nagyon szeretjük. Egyrészt az íze miatt, másrészt mert minimális hozzávalóból extra gyorsan el lehet őket készíteni, a hozzávalók pedig általában mindíg kéznél vannak:)

11/21/2009

Vaníliás linzer


  • 300 gr liszt
  • 200 gr vaj
  • 50 gr cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • 1 tojássárgája
  • 1/2 tk sütőpor
  • lekvár
  • vaníliás porcukor

A lisztet, vajat, cukrot, vaniin cukrot, a tojássárgáját és a sütőport jól gyúrd össze, majd csomagold fóliába és tedd a hűtőbe egy fél órára. Utána lisztezett felületen nyújtsd vékonyra, szaggass belőle formákat, minden második közepébe szaggass lukat, majd süsd ki őket. 180 C-on olyan 12 perc alatt már meg is sülnek. Ezután egy telit és egy középen lukas linzert ragassz össze lekvárral, és vaníliás porcukorral meghintve tálald.


P.S: Ez a recept a Dr. Oetker féle vaníliás cukor hátuljáról származik:), és mint minden linzer, ez is nagyon gyorsan elkészíthető, és megvan az a nagyon nagy előnye, hogy jól záródó fémdobozban tárolva nemcsak hogy friss marad, hanem a napok elteltével az íze egyre finomabb lesz:) Ezt az adagot csipkebogyólekvárral készítettem, mert nagyon szeretjük a savanykás ízét.Egyébként ezt is el tudom képzelni a Karácsonyi aprósüteményeim között, bár még nem állt össze a végelges top lista, az biztos, hogy jó sok fajtával fogok készülni.Még gondolokodom.Ja, azt majd elfelejtettem mondani, hogy ebből az adagból kb. 30 kis szívecském lett:)

11/19/2009

Fügés datolyás gyümölcskenyér



  • 4 tojás
  • 150 gr cukor
  • 1 citrom
  • 2 dl olaj
  • 280 gr liszt
  • 1 sütőpor
  • 1 nagyobb alma
  • 150 gr füge
  • 50 gr mazsola
  • 100 gr datolya
  • 1 ek kakaópor
Az almát hámozd meg és reszeld le, a fügét és a datolyát vágd apró kockákra. A tojásokat válaszd szét, a fehérjét verd kemény habbá, majd add hozzá a cukrot.Add hozzá a tojássárgákat, a citrom levét és reszelt héját, az olajat, és a sütőporral elkevert isztet. Végül add hozzá a reszelt almát, a mazsolát, a fügét és a datolyát, majd forgasd össze az egészet. Az így kapott masszát oszd két részre, az egyikbe keverd bele a kakaóport, majd egy vajazott-liszetezett kenyérformába öntsd először a sárga tésztát, majd erre a kakaósat. Süsd 180 C-on tűpróbáig.
P.S: Vannak dolgok, amiket csak ősszel, illetve télen szeretek készíteni, ilyen például a kuglóf és a gyümölcskenyér is. Valahogy ilyenkor esnek jól, szeretjük a lakásban az illatukat, és jól esik egy egy szelet a forró habos kávé vagy capuccino mellé. Ez a gyümölcskenyér nem túl édes, jó pár napig friss marad, és a benne rejlő fügétől és datolyától annyira finom.(Forrás: Dobra hrana, 06/2009)

Mongol csirke



  • 500 gr csirkemell
  • 100 gr mustár
  • 1,5 dl joghurt
  • 100 gr szezámmag
  • 1 ek kapor
  • 1 tojás
  • 300 gr zöldborsó
  • 300 gr rizs
  • 3-4 ek szójaszósz
  • olaj
  • bors
A csirkemellet vágd hosszúkás darabokra. A tojást villával verd fel, add hozzá a mustárt, a joghurtot, a kaprot, a szezámmagot, sózd, borsozd ízlés szerint, majd add hozzá a feldarabolt csirkemellet, hagyd a pácban érlelődni 5-6 órát. A rizst főzd meg, a zöldborsót pedig kevés olajon párold meg, pici vizet önts alá, ha szükséges. A bepácolt húst kevés olajon süsd meg. A zöldborsót keverd össze a főtt rizzsel, add hozzá a szójaszószt, forgasd össze, és tálald a csirkemellel.
P.S: A húst én előző este pácoltam be, másnap már csak sütni kellett. Hagyd, hogy a hús először az egyik oldaláról jól átsüljön, és csak azután fordítsd a másik oldalára, hogy a szezámmag egyenletesen rásüljön (Forrás:Hrana i Vino, 03/2009, picit átalakítva)

11/16/2009

Montenegroi ajváros tekercs


Tészta:
  • 5 tojás
  • 2 dl tejföl
  • 200 gr ajvár
  • 9 ek liszt
  • 1 sütőpor
Töltelék:
  • 2 dl tejföl
  • 200 gr ajvár
  • 150 gr trapista
  • 1/2 fej vöröshagyma (elhagyható)
A tojásokat válaszd szét, a fehérjét verd kemény habbá, a sárgáját pedig keverd össze a tejföllel, ajvárral, pici sóval, és a sütőporos liszttel. Forgasd bele a tojásfehérje habot is, majd öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe, és süsd 200C-on, amíg szép aranybarna nem lesz. Amikor kész, nedves konyharuha segítségével tekerd fel. A töltelékhez a trapistát reszeld le, add hozzá az ajvárt és a tejfölt (esetleg az apróra vágott hagymát-én kihagytam), picit sózd meg, és jól keverd össze. A töltelék 3/4-ével kend meg tekercset, tekerd vissza, és a maradék töltelékkel kend meg a tetejét.

P.S: Amikor a tekercset megtöltötted, érdemes egy bő 1,5 órára a hűtőbe tenni, hogy szépen szeletelhető legyen. Díszítheted kedved szerint, én most félbevágott olívát tettem rá:) (Dobra hrana, Jul2009)

11/15/2009

Meggyes mákos kevert süti


  • 2,5 bögre cukor
  • 2 bögre darált mák
  • 2 pohár liszt
  • 1 sütőpor
  • 1 bögre joghurt/kefír
  • 1 bögre olaj
  • 4 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • meggy
A hozzávalókat a leírt sorrendben keverd össze, a meggy kivételével, majd öntsd vajazott-lisztezett, közepes méretű tepsibe. Tedd be a 200 C-ra előmelegített sütőbe úgy 10 percre, majd vedd ki, és szórd meg a meggyel. Tedd vissza a sütőbe, és süsd, amíg a teteje szép barna nem lesz.
P.S: Tegnap babalátogatós vendégeink jöttek, de nem akartam túl nagy sütögetésekbe fogni, hanem szeretettem volna valami egyszerűt, ami finom, és gyorsan megvan. Na ez a süti pont olyan, a mák és a meggy nagyon jól kiegészítik egymást, mert a meggy savanykássága tökéletesen ellensúlyozza a süti édességét. 5 perc összedobni, utána már sül magától, és nagyon finom. A meggy mennyisége tetszőleges (akár el is hagyható), mi szeretjük, ha jó sok van benne.

11/13/2009

Joghurtszószos csirkemell


  • 800 gr csirkemell
  • 1 póréhagyma
  • 2 narancs
  • 0,5 csomó petrezselyem
  • 0,5 kínai kel
  • 4 ek olaj
  • vegeta
  • bors
  • 2 dl joghurt
  • 1 ek étkezési keményítő
A csirkemellet a pórét, és a kínai kelt vágd csíkokra, a petrezselmet pedig apróra. Az egyik narancsot vágd karikákra, tedd félre díszítésnek, a másikat hámozd meg, és kockázd fel. Az olajon pirítsd meg a csirkemellet és a pórát, majd add hozzá a kínai kelt és a narancsot. Öntsd hozzá a joghurtot, fűszerezd ízlés szerint, és párold, amíg a zöldsések meg nem puhulnak. A végén az étkezési keményítőt egy pici vízzel keverd el, és sűrítsd be vele az ételt. Addig hagyd rotyogni, amíg a kellő sűrűséget el nem éri. Ennyi:)
P.S: Gyorsan elkészíthető, és még egészséges is. A narancs istenien harmonizál a póréval és a kínai kellel, nagyon finom lett:)

11/12/2009

Galuska


  • 200 gr liszt
  • 2 tojás
  • 1,2 dl víz
A galuska hozzávalóit öntsd egy tálba, majd fakanállal kívülről befelé keverd egységes masszává. Közben forralj fel egy nagyobb edénben vizet, adj hozzá egy kis sót és egy pici olajat. A tésztából a galuskaszaggatóval szaggass galuskákat, majd amikor a víz felszínére úsznak, szedd ki őket egy szűrőre. Mosd át hideg vízzel, és már kész is:)
P.S: Én így készítem a galuskát, amit általában pörkölttel vagy csirkepaprikással eszünk. Percek alatt elkészül, és elronthatatlan. Arra kell csak ügyelni, hogy rögtön ki kell venni a vízből, amikor a tetejére feljönnek a galuskák, hogy ne főjjön szét:) Percek alatt kész van, és tényleg finom:)

11/10/2009

Sütőtökös mousse

Hát ez van, csak nem szabadulok, és így Ti sem:), a sütőtöktől. Picit kísérleteztem, és mousse-t készítettem belőle. Ráadásul összepárosítottam a dulce de leche-vel, mert szerintem annyira jól megy a sütőtök íze a karamelléhez!Isteni finom lett, remélem, Nektek is tetszeni fog:)



  • 600 gr sütőtök püré
  • 100 gr darált dió/pörkölt mogyoró
  • 3 ek porcukor
  • 1 kk fahéj
  • 2 vaníliás cukor
  • 2+2 dl tejszín
  • 5-6 ek dulce de leche
A megsütött sütőtököt botmixerrel pépesítsd össze, majd add hozzá a darált diót vagy mogyorót. A masszához keverj hozzá 2 vaníliás cukrot, 3 ek porcukrot, fahéjat, majd lazítsd az egészet 2 dl felvert tejszínnel. A másik 2 dl tejszínből is készítsd kemény habot, majd kanalanként add hozzá a dulce de leche-t, közben folyamatosan keverd a mixerrel. Ezzel már kész is, mostmár csak poharakba kell szedni először a sütőtök krémet, a tetejére pedig habzsákkal vidd fel a karamelles tejszínt:)

11/09/2009

Gyümölcskenyér tojásfehérjéből


  • 1 bögre tojásfehérje
  • 1 bögre porcukor
  • 1 bögre liszt
  • 0,5 kávéscsészényi olaj
  • darabolt dió
  • mazsola
  • ratluk
  • 1-2 ek liszt
A tojásfehérjét verd kemény habbá, keverd hozzá a porcukrot, mixereld tovább, majd keverd hozzá a lisztet is. A diót és a ratlukot vágd apró darabokra. A diót, mazsolát és a ratlukot szórd meg 1-2 ek liszttel, jól forgasd össze, hogy mindenhol érje a liszt. Öntsd ezt is a tésztához, jól keverd át kanállal, majd öntsd vajazott-lisztezett őzgerinc formába. Süsd 200 C-on, amíg szép aranybarnára nem sül.

P.S: Ez Anyu gyümölcskenyere, ő készíti mindíg, én pedig tőle tanultam. Igazából klasszikus recept, mindíg finom, és ideális a fölösleges tojásfehérje felhasználására. A ratlukból én általában a diós vagy a vaníliás ízesítésűt használom, de van rózsás, pisztáciás és mandulás is. Az utóbbi kettőt be lehet szerezni a Lidlben is, Loukoumia néven fut, görög termék.Biztosan ismeritek, kockára vágott zselé kocka, porcukorba forgatva. Hagyományos balkáni édesség, amit kávé mellé is fel szoktak szolgálni, csak úgy magában:)Általában két különböző ízesítésűt szoktam a gyümölcskenyérbe tenni, mert szeretem, ha sok színű. Megint rajtam van a Karácsonyra hangolódási láz, így ez is egy potenciális jelölt az aprósütemények mellé:) Egyébként a dió, mazsola és a ratluk mennyisége tetszőleges, én bőven szoktam bele tenni, mert attól lesz finom:)

11/08/2009

Tésztában sült csirke


  • 4 alsó és felső csirkecomb
  • 300 gr gomba
  • őrölt piros paprika
  • vegeta
  • bors
  • 1 tojás
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl víz
  • 100 gr liszt
  • petrezselyem
  • 1 fej hagyma
  • pici olaj
A csirke felső és alsó combokat dörzsöld be őrölt pirospaprikával, pici vegetával, sóval, borssal. Egy mélyebb tűzálló tál alját kend meg egy pici olajjal, majd fektesd bele a csirkecombokat, és a megtisztított gombafejeket. Fedd be fóliával, majd tedd be a 200 C-ra előmelegített sütőbe olyan 30 percre. Közben a tojást keverd el a vízzel, tejjel, és a liszttel, majd add hozzá az apróra vágott petrezselymet, a hagymát pedig karikázd fel. A csirkecombokat ved ki a sütőből, és öntsd rá a tésztát (nem kell, hogy teljesen befedje a húst). A tetejét szórd meg a hagymakarikákkal, és süsd, amíg a tészta szép aranybarnára nem sül.

Fehérboros gombaszósz


  • 100 gr vaj
  • 300 gr gomba
  • 2 ek étkezési keményítő
  • 2 ek mustár
  • 1 dl fehér bor
  • 1 dl főzőtejszín
  • fűszerkeverék
  • bors
A gombát mosd meg, majd szeleteld fel. A vajat olvaszd meg, add hozzá a gombaszeleteket, és kevergesd addig, amíg el nem párolog alóla a felesleges folyadék. Szórd meg a gombát 2 ek étkezési keméynítővel, majd adj hozzá annyi vizet, hogy ellepje. Keverd hozzá a fehérbort, 2 ek mustárt, a fűszerkeveréket és a borsot, majd kevergetve főzd addig, amíg kellőképpen be nem sűrűsödik. Ekkor vedd le a tűzről, és keverd bele a tejszínt. Ennyi:)
P.S: Nagyon finom, a fehérbortól és a mustártól jellegzetesen pikáns szósz, ami tökéletesen harmonizál a csirkehússal. Aki picit hígabban szereti, nyugodtan adhat hozzá több vizet.

11/05/2009

Fehércsokis kókuszgolyók



  • 1 dl tejszín
  • 200 gr fehér csoki
  • 25 g vaj
  • 100 gr kókusz
  • pár csepp vanília aroma
Hempergetéshez:
  • kókuszreszelék
A tejszínt forrald fel, majd vedd le a tűzről, és add hozzá a fehér csokit, a vanília aromát és a vajat. Kézi habverővel kevergesd addig, amíg egységes masszává össze nem áll. Ekkor tedd pár órára a hűtőbe, hogy megszilárduljon. Vedd ki, keverd át az egészet mixerrel, add hozzá a kókuszreszeléket, majd formálj a masszából apró golyókat, végül forgasd őket kókuszba.

P.S: Eredeti recept itt. Lassan közelegnek a Karácsonyi ünnepek, amikor együtt van az egész család, szeretetben, boldogságban, gyertyafény mellett ünnepelünk. Ilyenkor szeretem, ha sok féle aprósüti van az asztalon, így gondoltam, megosztok veletek olyan recepteket, ami gyorsan kész van, és amit én biztosan készíteni fogok Karácsonyra. Hátha a Ti asztalotokra is kerül belőle:)Ez picit emlékeztet a Rafaellora, de tejpor helyett fehécsokival készül. Természetesen ezekbe a golyókba is el lehet rejteni egy-egy pörkölt mogyorószemet vagy koktélcseresznyét:)

11/03/2009

Gyors almás süti



  • 4 tojás
  • 1,5 bögre cukor
  • 1 bögre olaj
  • 1 bögre tej
  • 3 bögre liszt
  • 1 sütőpor
Töltelék:
  • 1 kg alma
  • 1 kk fahéj
  • 2 vaníliás cukor
  • 5 ek búzadara
A tészta hozzávalóit a leírt sorrendben keverd össze, felét öntsd vajazott-lisztezett tepsibe, és süsd 200 C-on, amíg a teteje meg nem szilárdul. Közben készítsd el a tölteléket: az almákat hámozd meg, reszeld le,párold puhára, majd keverd össze a vaniliás cukorral és a fahéjjal. A tepsit vedd ki a sütőből, a tésztát szórd meg a búzadarával, tedd rá a tölteléket, majd a töltlékre öntsd a tészta másik felét. Mehet az egész vissza a sütőbe, és süsd, amíg szép aranybarna nem lesz.

10/30/2009

Palacsinta:)


  • 3 tojás
  • 0,5 l tej
  • 0,75 dl olaj
  • 16 ek liszt

Összekevered mixerrel a hozzávalókat, kb. 10 percet pihenteted, majd serpenyőben megsütöd a palacsintákat.

P.S: Mindenkinek van jól bevált, saját palacsinta receptje. Az enyém ez, és magam is meglepődtem, hogy még nem osztottam meg veletek, de valahogy mindíg olyan alap dolognak tűnt:)Nem szoktam bele cukrot tenni, mert van, hogy sós töltelékkel esszük (gombás-sajtos-tejfölös, vagy rikottás-spenótos stb), ha pedig az édes variáció mellett döntünk, a tölteléktől épp elég édes lesz. Olajat a serpenyőbe csak az első palacsinta kisütésénél kell tenni, pár cseppet. A többit már olaj nélkül lehet sütni:)Ugye le se kell tagadnom, hogy a dulce de leche miatt sütöttem ezt az adagot?:))))

Szívecskés díjat kaptam!


Ottis, Kata, és Andi, az én drága blog barátnőim leptek meg egy édes, szívecskés díjjal, amivel jelzik, hogy szeretik olvasni a blogomat:)Köszönöm lányok!Visszaajándékozom Nektek, és tovább adom még Gagának, Verának, Áginak, Gizikének, Trinitynek, (aki ugyan már megkapta, de tőlem is megérdemli) és Szamócának! Fogdjátok szeretettel!

10/29/2009

Dulce de leche - Karamell krém

Én nagyon de nagyon imádom a karamellt, minden formájában. A dulce de leche első pillantásra elvarázsolt, annyira egyszerű, és olyan isteni finom! Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindenre felhasználható! Lehet tortakrémnek használni egy kis teszínhabbal és vajjal fellágyítva, öntetnek is jó palacsintára, fagyira, vagy akár ebben a hideg időben egy nagy bögre habos kávé vagy capuccino tetejére csorgatva... Mmmm, isteni!Remélem, szeretni fogjátok!
  • 1 l tej (nem zsírszegény)
  • 300 gr cukor
  • 1/4 kk szódabikarbóna
  • 2 ampulla Dr. Oetker Butter-Vanilla aroma
Egy nagyobb edénybe öntsd bele a tejet, add hozzá a cukrot, szódabikarbónát, és a vanília aromát, majd erős tűzön forrald össze az egészet, kézi habverővel kevergetve. Amikor felforrt, egész alacsony lángon főzd tovább olyan két órát. Minden 10-15 percben kézi habverővel keverd át a krémet. Két óra elteltével vedd le a tűzről, hagyd egy picit hűlni, majd öntsd jól záródó üvegbe. És már kész is:)

P.S: Eredeti recept itt.Lehet természetesen igazi vaníliát is használni hozzá, nekem nem volt itthon. Amikor készül a krém, picit ritkább, és világosabb, hűlés közben fog besötétedni és besűrűsödni. Hűtőben olyan egy hónapig áll el. Mellesleg csak mondom, hogy kacérkodom az ötlettel, hogy pralinét készítek belőle. Kívül ropogós csoki, belül pedig a lágy, krémes karamell... Szerintem extra fullos lesz:)

10/28/2009

Mennyire vagyok környezettudatos vásárló?

Kata és Gizi kerestek meg az alábbi körkérdéssel, köszönöm Nektek, lányok az érdeklődést, itt vannak a válaszaim:
1. Írd össze, mire van szükséged!Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.
Én bizony listás vásárló vagyok. Van egy mágneses jegyzettömböm, ami ott van a hűtőn, és amint elfogy valami, ráírom a cetlire, így amikor vásárolni megyünk, csak letépem, és máris tudom, hogy mit is kell vennem. Általában tartom is magam az elkészített listához, maximum 1-2 terméket szoktam pluszban venni, ha éppen nagyon kedvező áron tudok hozzájutni.

2. Menj a piacra vagy helyi boltba!Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.
Imádok piacra járni! Olyan édesek azok a nénik és bácsik, akik otthonról hozzák a saját maguk által megtermelt finomságokat, és sokkal de sokkal jobban szeretek tőlük vásárolni, mint a hiperekben. Ennek számos előnye van a kérdésben feltüntettek mellet: egyrészt lehet velük alkudozni, másrészt van, hogy a boltihoz képest féláron hozzá lehet jutni a dióhoz, mogyoróhoz, zöldséghez, gyümölcshöz. És mindez mellett finomabbak is a termékeik, és még egy jót tudunk is beszélgetni, így már ismerjül egymást, így hajlamosabbak a visszatérő vendégeknek olcsóbban adni a dolgokat, esetleg rendelésre is hoznak ezt azt. Én annyira szeretek piacon vásárolni, hogy még a nyaralásaink alkalával is mindig a piacról vásároljuk meg a zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket.(Ezek a fotók Thessaloniki piacán készültek:), ki nem hagytam volna!)
3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.
Mindíg viszek magmmal szatyrot, van pár jó masszív darabom, amik egyszerűen elnyűhetetlenek, és ráadásul kevés helyet foglalnak, így mindíg van a táskámban egy plusz szatyor:)
4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.
Általában összekötöm a kellemest a hasznossal, és Markoval együtt megyünk a legközelebbi piacra, így megvan egy csapásra a babasétáltatás és a vásárlás is. Autóval csak akkor megyünk, ha nagybevásárlást csinálunk, és nem tudnánk másogy hazaszállítani a vásárolt cuccokat (pl. több rekesz ásványvíz, üdítő, stb).
5. Vegyél helyi termékeket!Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.
Döntő többségében helyi dolgokat vásárolok a piacról, finomabbak is és olcsóbbak is.
6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.
Nekem nem számít a csomagolás. Inkább a minőség alapján döntök, ha pedig még visszaváltható is, annál jobb:)
7. Kerüld a vegyszereket!Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.
Döntő többségében tartom magam ehhez, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs nálam egy-két konzerv gomba, kukorica, ananász. Ezek úgymond vésztartalékként mindíg vannak a pocomon. A savanyúság, lekvár viszont mindig házi, sőt még a fagyasztott zöldésgek, gyümölcsök is a nagymamám kertjéből, illetve anyuék gyümölcsöséből származnak, és abszolút természetesek:)
8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt!Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.
Ez aztán abszolút jellemző rám! Lányok, hát mindíg az idényzöldség és gyümölcs a legfinomabb! És valahogy mindig azok is esnek a legjobban! Tavasszal, nyáron ott van az a reeengeteg finom gyümölcs, eper, málna, görögdinnye, sárgadinnye, barack, cseresznye, meggy, a paradicsom, ilyenkor a legfinomabbak!Ősszel aztán jöhet a körte, az alma, a sütőtök minden mennyiségben, és másra nincs is nagyon igényünk! Ezután, télen pedig jöhetnek a citrusfélék, mandarin, narancs, citrom, banán, na és a savanyú káposzta! Isteni! Az én konyhám abszolút igazodik az évszakokhoz, és szinte mindíg idényzöldséget, gyümölcsöt használok fel az ételeinkhez. Na jó, télen azért egyszer-kétszer veszek paradicsomot, mert azt imádom, és hiányzik.
9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…
Ilyeneket én nem használok.Viszont késes aprítógépet igen, mert rengeteg időt spórol nekem, ami azért szempont.

10. Olvasd el a címkéket!Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.
Na, ebben aztán van mit fejlődnöm. Nem igazán szoktam címkéket olvasni. Egyrészt nincs rá időm, mert pici babával elég időkorlátos a vásárlás, így sietnem kell. Nem is tudom, hogyha elolvasnám a címkéket, vennék-e egyáltalán valamit is:) Viccet félretéve, van jópár bevált termék, amit mindíg vásárolunk, ezeknek az összetételét is ismerem, de nem minden új termék vásárlásánál szoktam átböngészni a címkét.

10/26/2009

Sütőtökös pite


Tészta:
  • 300 gr liszt
  • 200 gr vaj
  • 100 gr porcukor
  • 1 sütőpor
  • 1 ek tejföl
  • 1 tojássárgája
  • 2 vaníliás cukor
Töltelék:
  • 5-6 dl sült sütőtök pépesítve
  • 100 gr nádcukor
  • 100 gr síma cukor
  • 3 tojás
  • 4 dl habtejszín
  • 1 kk fahéj
  • 1 ek étekzési keményítő
  • 2 ek olasztott vaj
  • 100 gr kókusz
Mixerrel keverd össze a vajat, porcukrot, tejfölt, tojássárgáját és a vaníliás cukrot, majd add hozzá a sütőporral elkevert lisztet, kézzel gyúrd, amíg egységes masszát nem kapsz. A tésztát tekerd átlátszó fóliába, és tedd 1 órára a frizsiderbe. Közben készítsd el a tölteléket. Keverd össze a sütőtök pürét a két féle cukorral, add hozzá a tojásokat, a tejszínt, fahéjat, keményítőt és az olvasztott vajat, majd mixerrel keverd össze az egészet. Ezután add hozzá a kókuszt is. Egy kerek formát vajazz ki, szórd meg liszttel, és béleld ki a tészta 2/3-ával az alját, 1/3-ával pedig az oldalát. Ezután öntsd az elkészített tölteléket a tésztára, és süsd 180 C-on bő 1 órát, hogy a töltelék szépen megszilárduljon.
P.S: Folytatom a sütőtökös recept sorozatot, remélem, nem unjátok még:)Ebbe a receptbe első ránézésre beleszerettem, és tudtam, hogy valami isteni finom lehet. Az eredeti recepthez képest ez egy kicsit más, de valami mennyeien harmonizál egymással a sütőtök, a tejszín és a kókusz!Lágy, krémes a töltelék, és nagyon de nagyon sütőtökös:) A tészta nem mirelit, mint az eredeti receptben, hanem én készítettem egy síma 3-2-1-es omlós tésztát (tudjátok, ez az alap, 300 gr liszt, 200 gr vaj, 100 gr cukor, mindíg így készítem, és bár hagyományosan nem szoktak bele sütőport tenni, én szoktam, mert szép lesz tőle a tészta).Remélem, szeretni fogjátok, legalább annyira, mint mi!

Darált húsos kuglóf gombaszósszal


A kuglófhoz:
  • 2 fej hagyma
  • 500 gr darált hús
  • 2 dl joghurt
  • 3 tojás
  • 10 ek liszt
  • 1 sütőpor
  • vegeta
  • bors
  • pici olaj
A gombaszószhoz:
  • 250 gr gomba
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 2 dl tejföl
  • vegeta
  • petrezselyemzöld
  • bors
Pici olajon piríts üvegesre az apró kockákra vágott hagymát, add hozzá a darált húst, ízesítsd vegetával, sóval és borssal, és kevergesd, amíg a darált hús meg nem sül. Egy edényben keverd el a 3 tojást, a joghurtot, a sütőporral elkevert lisztet, kézi habverővel keverd az egészet homogén masszává, és végül add hozzá a hagymás darálthúst is. Öntsd a masszát vajazott-lisztezett kuglófformába, és süsd szép aranybarnára. Közben készítsd el a gombaszószt: a serpenyőben, ahol a húst sütötted, dinszteld meg a vékony szeletekre vágott gombát, öntsd fel 1 dl fehérborral, és párold, amíg az összes folyadék el nem párolog. Fűszerezd ízlés szerint egy kis vegetával, sóval, borssal, és apróra vágott petrezselyemmel. Ha már minden folyadék elpárolgott a serpenyőből, keverd el a gombát a tejföllel, és már kész is. A darált húsos kuglófot tálald az elkészült gombaszósszal. Nagyon finom:)
P.S: Én az ilyesmit mindíg szilikonos kuglófformában sütöm, mert azt nem kell vajazni, lisztezni, és esélytelen, hogy bármi is beleragadjon. És ugye az ilyen jellegű kajáknál fontos, hogy szépen nézzen ki, úgyhogy ha esetleg valakinek nincs szilikonos formája, az mindenképpen jól vajazza-lisztezze be a formát, és amikor a kuglóf kész, hagyni kell egy kicsit a formában hűlni, hogy szépen ki lehessen venni:) Köretnek volt mellé még egy kis sült krumpli, oroszsaláta és párolt zöldség, na meg persze savanyúság:) Jót ettünk, na!

10/21/2009

Karaj tejfölös bundában

  • 4 szelet karaj
  • 2 tojás
  • 2 ek tej + 0,5 dl
  • 2 dl tejföl
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 100 gr liszt
  • 100 gr zsemlemorzsa
  • 1,5 ek vegeta
  • 0,5 kk majoranna
  • bors
  • olaj a sütéshez
  • párolt zöldségek

A karaj szeleteket klopfold ki, sózd, borsozd, szórd meg ételízesítővel és majorannával. A tojásokat keverd össze 2 ek tejjel. A hússzeleteket forgasd először a lisztbe, majd a tojásos-tejes cuccba, és végül a zsemlemorzsába és süsd őket aranybarnára. A fennmaradt tojásos masszába keverd bele a tejfölt, nyomj bele 3 gerezd fokhagymát, és 0,5 dl tejet. A hús szeleteket tedd szorosan egymás mellé egy tűzálló tálba, öntsd le a tejfölös-tojásos keverékkel, és süsd 200 C-on 30 percig. Vedd ki, egy tálba tegyél párolt zöldségeket, és a tetején rendezd lépcsőzetesen el a húsokat, és már kész is:)

10/19/2009

Banános gyümölcskenyér


  • 3 banán
  • 1/4 bögre cukor
  • 2 tojás
  • 120 gr olvasztott margarin
  • 1 ek tej
  • 2 bögre liszt
  • 1 kk sütőpor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 0,5 bögre aprított dió
  • 2 ek szentjánoskenyér
A banánt botmixerrel pépesítsd, add hozzá a cukrot, tojásokat, a tejet és az olvasztott margarint, majd a sütőporral elkevert lisztet, a szódbikarbónát és a diót. Vajazott-lisztezett őzgerinc formába öntsd a massza 2/3-át, majd a maradék tésztába tegyél 2 ek őrölt szentjánoskenyeret. Öntsd ezt is a formába, és süsd 180 C-on.
P.S: Volt otthon 3 árválkodó banánom, nem is tudtam, hogy mit is kezdjek velük. Aztán eszembe jutott, hogy még valamikor jó régen kiírtam az NLC-ról egy gyümölcskenyér receptet (azt hiszem Uruguayi gyümölcskenyér címen futott), amibe banán kell, így meg is oldódott a dilemmám. Az eredeti recept szerint nincs benne szentjánoskenyér, de annyira jól megy a banánhoz, hogy muszáj volt összepárosítanom őket:) Isteni finom lett, hihetetlenül puha a tésztája, gyorsan el is fogyott:)))